„Domokos Géza pedig a Kriterion és az RMDSZ létrehozásával (természetesen egyiket sem egymaga tette, de mindkettőnek az élén ő állt vajúdó időkben) a legnagyobb intézményalapítónk a modern korban.

A Kriterion évfordulóján nem lehettem ott a Balassi Intézet bukaresti központjában. Olvasom a konferenciáról szóló híradásban, amit mi persze tudtunk, hogy »a Securitate keményen figyelemmel követte Domokos Géza tevékenységét«,  s hogy a biztonsági erőszervezetet »kezdetben szinte kizárólag a kisebbségpolitikához való viszonya érdekelte, a kommunizmusra vonatkozó kritikái egyáltalán. Mindaddig, amíg a titkosszolgálat tudomására jutott, hogy olyan rendszerellenes románokkal szolidarizál, mint Mircea Dinescu román költő…« Igen, Domokos ellenálló tevékenységére és erre a barátságra is emlékszünk, tudtunk róla. A román költő azokra a pillanatokra így emlékszik vissza egy hosszabb – és más vonatkozásban is fontos – vallomásában: »December 22-én jött egy szomszédasszony, és mondta, hogy a szekusok elfutottak. [Mármint akik Dinescu háza előtt éjjel-nappal őrt álltak.] Kiléptem, és az autó, amelyik tíz hónapig ott állt, eltűnt. Az utcán felismert Domokos Géza, és megállította a tankoszlopot: ’Urak, ez Mircea Dinescu, a költő a Szabad Európától!’ Feldobtak háromszor, kifogtak egyszer, s felültettek egy tankra, mint egy rossz filmben a kubai forradalomról, mentünk a vörös zászlóval a Televízió felé.« Ezek után jelentette be tehát Mircea Dinescu a forradalom győzelmét.

Elkalandoztam, hiszen ez az évforduló, a negyvenötödik elsősorban a Kriterionról szól. És akkor gondolkozzunk is el, mi lett volna e nélkül az intézmény nélkül a kultúránkkal. (A kiadónál 1987 könyv jelent meg magyarul, 623 németül, 206 szerbül, 154 ukránul, 151 románul, 53 jiddisül, 27 szlovákul.)

Nekem a Kriterion elsősorban mégis az ottani barátaimat, kiváltképp Domokos Gézát jelenti. »Főemberünket”, az intézményalapítót, a közösségszervezőt, a sok bajba jutott magyar értelmiségi segítőjét-megmentőjét. És persze a tollforgatót, aki – Markó Béla gyászbeszédének szavaival – „az erdélyi emlékírók folytatója volt, az Apor Péterek, Mikes Kelemenek közül való. Míg mások szép színes metaforái rövid idő alatt romlandónak bizonyultak, az ő munkáinak súlya mintha növekedne, s mintha érvényesebb lenne az is, amit a napi politika dilemmáiról papírra vetett.« Domokos Géza utódain a sor, hogy papírra vessék tapasztalataikat és gondolataikat közösségünk örökös és aktuális politikai dilemmáiról.”