Verseny nélkül

Az RMDSZ parlamenti jelenléte nem öncél. Az átlag romániai magyar polgárnak nem az az érdeke, hogy például Verestóy Attila örök életére szenátor legyen, hanem az, hogy a romániai magyar politikai szférában olyan pezsgés, verseny, és a versenyből fakadó teljesítmény- és cselekvéskényszer legyen, amely nyomán a legrátermettebb, és a magyar érdekekért leginkább tenni képes személyek kerülnek a parlamentbe a magyarok képviseletében.
Hirdetés

„Jelen állás szerint ugyanis kis túlzással az a helyzet, hogy elegendő, ha Hargita, Kovászna, Maros, Bihar és Szatmár megyében a szövetség helyi politikusai, valamint családtagjaik a tulipánra voksolnak, és máris megvan a parlamenti képviselet.

Ez ugyanakkor kérdéseket is fölvet azzal kapcsolatban, mennyire politizál felelősen, a polgárok érdekében egy olyan szervezet, amelynek igazából nem kell megmérettetnie magát a választási versenyben, hiszen jóformán automatikusan tagja a parlamentnek. Az RMDSZ javaslatának – legalábbis a szövetség szempontjából – nagyon is megvan a rációja.

A rivális magyar pártok ugyan nem kerültek a parlamentbe jutás közelébe, de annyi szavazatot bármikor összegyűjthetnek, hogy az RMDSZ-nek már ne maradjon elég a parlamentbe jutáshoz. (Ismeretes, hogy a felmérések szerint valahol az 5 százalékos küszöb környékén egyensúlyoz). Mindemellett az RMDSZ-ből, és egyáltalán a politikából kiábrándult polgárok egyre nagyobb száma is arra ösztönözte a szövetséget, hogy megpróbálja kiiktatni a versenyt.

Pedig az RMDSZ parlamenti jelenléte nem öncél. Az átlag romániai magyar polgárnak nem az az érdeke, hogy például Verestóy Attila örök életére szenátor legyen, hanem az, hogy a romániai magyar politikai szférában olyan pezsgés, verseny, és a versenyből fakadó teljesítmény- és cselekvéskényszer legyen, amely nyomán a legrátermettebb, és a magyar érdekekért leginkább tenni képes személyek kerülnek a parlamentbe a magyarok képviseletében. Nem akarunk vészmadárkodni, de attól tartunk, ez a módosítás nem ebbe az irányba mutat.”

Hirdetés