„Eddig is majdnem teljes joggal mondtak csupa rosszat e mostani román parlamentről és annak tagjairól, de amit ezután kapnak, azt tényleg nem teszik az ablakba. Arról van szó, hogy előkotorták valahonnan a híres-neves választottjaink buzgó fáradalmaiért jogosan kijáró, »speciális« nyugdíjakról szóló törvényt, leporolták a régit, s benyújtották a parlamenthez – ők, haza! –, hátha fű alatt szépen, csendesen át is menne. Mondom, volt még ilyen törvény, s az Emil Boc példátlan garasoskodása, a közalkalmazottak szégyenteljes megalázása előtt működött is. Jó vastag nyugdíjakat húztak a kiöregedett honfiak, honatyák és honanyák. Már aki! Boc eltörölte a törvényt, s nagyjából ez volt a legerkölcsösebb cselekedete, egy a kevés közül.

De, lám-lám, a ládafiából valahogy előkerült a hatályon kívül helyezett jogszabály, s a mostaniak igazítottak egyet rajta, s ügyesen a parlament napirendjéig bábáskodtak fölötte. Mert ennek a régi-újnak is van kezdeményező csoportja, s aláírás is került, bőven elég ahhoz, hogy komolyan vegyék. Azóta minden megy a maga útján, ha nem köpött volna bele a levesükbe a sajtó, s most, hogy sarokba szorítják őket, és színt kell vallani, hát elkezdődött a képtelen hazudozás, ködösítés, az álszenteskedés, a retirálás, az ordítóan hazug kijelentések sorozata. Ez tényleg a képmutatás világcsúcsa. A törvény közvitéz támogatói azt állítják, hogy nem is tudták, mit is írnak alá. Ebből annyit hiszek el, hogy bizonyosan fél analfabéták, mikből – más válogatott bunkók, csalók, tolvajok, mandátumvásárlók mellett – bőséggel akad a mai román parlamentben. Ha már olvasni nem is szoktak, hát élőszóban biztosan alaposan átbeszélték a dolgokat, lévén szó a saját zsebükről, felhőtlen öregkoruk bebiztosításáról.”