„Ez történt az első világégés után, de ma sincs másként. Napjainkban például nem figyelnek arra, hogy a nyugat-európai politikai elit nem akar keleti problémát látni, idegesíti minden ilyen hír, nem érdeklik az itt élők, s főleg a kisebbségek jogai, hiszen – azzal, hogy aki új jövőt akar, ne tekintsen lépten-nyomon hátra – lezártnak tekintik a múltat. Ezért hessegetnek el minden autonómiatörekvést, nem egyszer szeparatizmusnak minősítve ezt. És míg az elmúlt években Magyarország a rossz fiúk sorába került, addig Romániát – főleg az új államelnök megválasztása után – a németek, de főleg az amerikaiak számon tartják.

Hiába tudott az, hogy mi az Erdéllyel kapcsolatos történelmi hitelesség és Transzilvánia kincsesládaként pottyant a regátiak ölébe, Romániának hatalmas stratégiai előnye van Magyarországgal szemben. Nem csak a fekete-tengeri kijárata miatt, hanem az ukrán válsághoz való hozzáállásáért, valamint a kogălniceanui, deveselui és aranyosgyéresi katonai bázisok NATO-nak való felkínálásáért, és nem kis mértékben azért, mert a fennálló állapot számukra megfelel. A dolgok jelenlegi geopolitikai állásában nem számít sem őszinteség, sem a történelmi igazságosság.

Örvendetes az egészben, hogy manapság mind több erdélyi román jön rá arra, hogy az ókirályságbeliek szinte egy évszázada kizsákmányolják, megrabolják őket is. Az már az erdélyi magyar politikusok hibája, hogy ezt nem tudták, tudják kihasználni.”