„A fenti példák voltaképpen nem utalnak másra, mint az értékek és fogalmak egyre fokozodó zűrzavarára. Amikor minden mindennel összekeveredhet.

Amikor a piros-fehér-zöld zokni talpára hímezik rá, hogy »a haza mindenek felett«, és így árulják a csíksomlyói búcsún, vagy amikor székelyek büszkeségeként tüntetik fel, hogy az országos jégkorongbajnokság előkelő helyére röpítették a galaciakat, miközben saját csíki csapatuk soha ilyen csapnivalóan nem szerepelt.

Amikor létezik egy nemzetközi karriert befutni óhajtó székelyföldi labdarúgó válogatott, de a romániai országos bajnoki címmel kacérkodó, legnagyobb székelyföldi város focistái vagy a Puskás Akadémia csíkszeredai kistestvérei csak mosolyognak ezen.

Amikor naponta többször is egymásba mosódik az otthon, a szülőföld, a haza és a hon, az állampolgár és honpolgár, az országos és a nemzeti, az irodalom és a valóság, az egyház és a világ, amikor a politikus imával köszönti a hallgatóságát, a tisztelendő pedig felsorolja a történelemből fakadó, jövőt meghatározó tapasztalatait.

Amikor soha nem tudni egészen pontosan, hogy a romániai magyar politika, érdekvédelem és közigazgatás háromszögének éppen melyik oldalán találtatunk, ki a civil és ki nem, ki hová tartozik először, másodszor, harmadszor, és hol az a csúcs, amelyikre éppen figyelnünk kell.

Amikor mindaddig nagyon szeretjük a törvényt, amíg másokra sújt, és roppant utáljuk, sőt etnikum-ellenesnek nevezzük, ha velünk szigorú.

Amikor gyakran még azt sem tudjuk, hogy romániai magyarnak, erdélyi magyar embernek, egyetemes magyarnak, keményen dolgozó kisembernek, vagy egyszerűen csak embernek nevezzük magunkat.

Amikor azt mondtuk, hogy Románia akkor lesz demokratikus, ha kisebbségi elnöke lesz és most kisebbségi elnöke van és attól lett demokráciaellenes.”