„Pontáék részéről már annyi népboldogító ígéretet kaptunk, hogy Dunát és Oltot lehetne rekeszteni vele, ám mindig közbejött valami objektív »körülmény«, ami felfüggesztette az ígéretek betartását. Így azok »népboldogító« helyett rendre »népbolondítónak« bizonyultak. Persze, magyarázat, kifogás mindig akad, s ezek közül a leginkább kézenfekvő a FMI örökös akadékoskodása, amely már nem is árnyékkormányt, hanem valóságos alternatív kabinetet tart fenn Romániában. Pedig legalább ebben tanulhattunk volna Orbánéktól, akik rövid úton kitanácsolták az országból a Nemzetközi Valutaalap kotnyeleseit, adóssággal, kölcsönajánlatokkal együtt. De ne tanuljunk Magyarországtól – hogy is nézne ki! –, figyeljünk a görögökre, akikkel nem nagyon packázhat a FMI, inkább ők packáznak vele. Pedig a görögöknek igazán elég vaj van a fején.

Szó, mi szó, a beígért áfacsökkentés komoly hatással lenne az államháztartásra, a költségvetésre. Ötmilliárd az mégis ötmilliárd, de minálunk papíron olyan fényesek a makrogazdasági számok, hogy nem jelenthetne áthághatatlan akadályt. Kérdés az, amit már sokadszor teszünk fel: lehet-e hinni a kormány, a statisztikusok, a jegybank által forgalmazott adatoknak. Azt mondanám, csak komoly fenntartásokkal. De nem vagyok sem közgazdász, sem pénzügyi bennfentes, így csupán a gyanúperrel élek, hogy a közembereket nem tájékoztatják hitelesen mifelénk.

Visszatérve az áfacsökkentésre: akkor hisszük el, ha látjuk. Nem kormányzati jelentésben, hanem az üzletek árcímkéin. Addig inkább a liberálisoknak kell hitelt adnunk, akik azt állítják, nincs fedezet rá.”