Múzeum a templomban, templom a múzeumban

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye tavaly júliusban nyitotta meg vallásturisztikai irodáját, mely a püspökség barokk épületegyüttesében és a székesegyház kincstárában szervez többnyelvű idegenvezetést turisták számára, ugyanakkor a bazilika barokk műemlék orgonáját bemutató koncertek rendezését is kilátásba helyezte. A katolikus egyház szeretne bekapcsolódni a város idegenforgalmának vérkeringésébe, ezért az erre specializálódott turisztikai iroda létrehozása mellett csütörtök délután megnyitotta megújult egyházművészeti kiállítását a székesegyház karzatán. A tárlatra kíváncsiak a székesegyház oldalsó bejárata felől, az oltár előtt elhaladva találják a karzatra vezető lépcsőt.

Szűk lépcsőkön lehet fel-, illetve lejutni a karzatra/ról

A csütörtök délutáni kiállítás-megnyitón Böcskei László megyés püspök elmondta: 1992-ben nyitották meg először a székesegyház erre szánt termeiben az egyházművészeti kiállítást, amit az utóbbi hetekben újragondoltak, a kor igényeihez igazítottak. Az egyházi vezető elmondta: művészeti értékkel bíró egyházi alkotások megmutatásával a hívek megszólítása, a pasztoráció is fontos céljuk. „Mai világunkban látjuk és tapasztaljuk azt, hogy igazolnunk kell önmagunkat. Sokszor még a hozzánk közel állók is elvárják, hogy igazoljuk és képviseljük azt, amik vagyunk.(...) Ez az egyházművészeti galéria igazolása annak, amit egyházunk, híveink, Várad és az itt élők több száz éven át képviseltek.” – fogalmazott püspök, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki közreműködött a tárlat megvalósításában.

Böcskei László megyés püspöke üzen az utókornak

A tárlatnyitón Lakatos Attila régész, a püspökség munkatársa kalauzolta végig az érdeklődőket – a nagy érdeklődésre való tekintettel csak jelképesen. A koncepciót az határozta meg, hogy adott volt egy tér, melyben csak adott számú kiállítási tárgy fér el. Az egyházmegye azonban rendkívül gazdag hagyatékkel rendelkezik, elég csak azt megemlíteni, hogy míg a kiállításon csupán 5-6 miseruhát állítottak ki, addig a galéria második termében található szekrényben további 350 sorakozik. A régész-történész elmondása szerint az egyház örökségének mindössze 10 százalékát tették közszemlére a galériában.

Bjelik Imre tábori püspök hordozható oltára (18. század közepe)

A négy termet négy különböző tematika mentén alakították ki. Az első helyiségben az igen komoly középkori egyházművészeti hagyományokkal rendelkező nagyváradi egyházmegye iparművészeti értékeibe igyekeztek bepillantást engedni. Báthory István erdélyi fejedelem „jóvoltából” sok alkotás aranyrúdban végezte: ez volt az ára ugyanis a lengyel királyságnak. Ami megmaradt, azt az egyházmegye a győri és budapesti szakemberek segítségével restaurálta. Ezek mellé kerültek a barokk kor és a 19. század jelentősebb műalkotásai, melyek közül a legértékesebbek hosszú huzavona után kerültek vissza – az államosítás után – az egyház tulajdonába.

Ugyancsak ebben a teremben tekinthető meg a múzeumi anyag feldolgozása során előkerült legrégebbi miseruha, mely az 1730-as évekből származik és Patachich Gábor kalocsai érseké volt. Tekintettel arra, hogy az eddigi ismeretek szerint a kalocsai érsek sohasem járt Váradon, feltevődik a kérdés: mégis hogyan került váradi hagyatékba? A kalocsai szakemberek azt feltételezik, hogy unokaöccse, Patachich Ádám váradi püspök, későbbi kalocsai érsek „nyúlta le” az értékes szertartási öltözetet.

Szent László hermája előtt: Ritli Csongor tanácsos és Huszár István alpolgármester 

A második kiállítótér berendezésekor didaktikai szempontokat vettek figyelembe. A terem célja közelebb vinni a látogatókat a mai napig használatos liturgiai tárgyakhoz. Igyekeznek bemutatni a kegytárgyak stílusfejlődését is a középkortól a 19. századig. Láthatunk áldoztató kelyheket, ostya-, tömjén- és füstölőtartókat egyaránt.

A harmadik helyiség teljes egészében a székesegyház történetének és néhány jelzésértékű ereklyéinek bemutatására szolgál. Itt található az egyik legérdekesebb, mégis legszerényebb kiállítási tárgy, amely tulajdonképpen egy fa deszkadarab. Ez nem más, mint Benkovics Ágoston (1681–1702), Nagyváradra hazatérő első újkori püspök hordozható oltárköve, Nagyvárad első újkori katolikus „temploma”. A püspök ezt 1692-ben használta, amikor álló temploma még nem volt Nagyváradnak, és a szabad ég alatt egy asztalra felszegezett oltárkő előtt miséztek.

A teremben helyezték el azt az ezüstfoglalatú szenteltvíztartót, amit Forgách Pál (1747–1757) püspök adományozott a székesegyháznak, miután felszentelte annak alapkövét. Továbbá itt található az a zománcbetétes ezüstkereszt, amelyet az új püspökök fogadásakor szoktak használni, legutóbb éppen Böcskei László beiktatásakor. Ide helyezték a pásztorbotokat, vagy olajszentelő edényeket is. Ez utóbbiakat legközelebb nagycsütörtökön fogja használni a székesegyház.

Olajszentelő edények, az új püspökök fogadásakor használt oltárkereszt és egyéb liturgikus tárgyak

A teremben Forgách Pál és Patachich Ádám (1759–1776) püspökök „őrködnek” egy-egy ábrázoláson. Nekik köszönhetik a váradi katolikusok a székesegyházat és a püspöki palotát. Nem messze tőlük helyezkedik el az általuk rendelt, két különböző stílusú Mária-kép. A székesegyház tulajdonképpen egy Nagyboldogasszony titulusú templom, a magyar történelem egyik legrégebbi Mária-hagyományú temploma. Az egyik kép egy európai rangú festő által készített angyali üdvözlet, míg a másik és egy provinciálisabb Mária Világ Királynője-ábrázolás. Lakatos Attila elmondta: igyekeztek az egyházmegye európai színvonalú és provinciálisabb oldalát is megmutatni.

Lakatos Attila régész-történész (balról) 

Végül az utolsó terem teljes egészében Szent László királynak és az ő kultuszát felemelő püspököknek szánták. Ennek középpontjában a Szent László-herma (koponya-ereklyetartó) található, melynek megtekintésére nagyon sokan érkeznek Nagyváradra. A Szent László-ereklyetartó hazaérkezését a falon található két festmény eleveníti fel. Az irodalmi hagyatékot is ebben a teremben mutatják be. Emléket állítottak annak a két püspöknek, akik a 19. század végén a legtöbbet tettek, hogy Szent László kultusza abban a fényében tündököljön Nagyváradon, amelyben a középkorban tündökölt. Lipovniczky István (1869– 1885), a Szent László Társulat alapítója, a székesegyház díszíttetője, a Szent László ikonográfia megújítója volt, míg Schlauch Lőrinc (1887–1902) bíboros sokat tett László király szentté avatásának 800. évfordulója kapcsán.

Schlauch Lőrinc bíboros infulája és pileolusa

A tárlatnyitó ünnepélyes mozzanataként Lakatos Attila régész átnyújtotta Böcskei László püspöknek a galéria első sorszámú belépőjegyét. Mint fogalmazott, annak emlékére teszi ezt, hogy hetven év után a nagyváradi egyházmegyében újra van egyházművészeti intézmény, újra van műtárgyvédelem és -restaurálás, az egyházművészeti értékeket újra szakszerűen őrzik, dolgozzák fel, és állítják ki.

Végül Huszár István alpolgármester rögtönzött beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a munka folytatódik a vármúzeum kialakításában, mely egyszerre lesz egy egyházi, kulturális és a város történelmét bemutató tér.

Minden bizonnyal a vármúzeum mellett a székesegyház galériája is felkerül a váradra látogató turisták térképére.  

Fotók: Mészáros Tímea