Kapkod a kormány, továbbra is egyetlen cél vezérli: a jövő évi szavazatszerzés.
„Az előremenekülés maradt a jelenlegi kormány egyetlen esélye, zengzetes, hangzatos tervekkel állnak hát elő. A beígért nagy adócsökkentés módjáról, következményeiről alig hallani valamit, ám Victor Ponta naponta hangsúlyozza, teljes gőzzel dolgoznak ezen a tervezeten. Független szakértők nyilatkozzák, az új pénzügyi törvénykönyv alkalmazása a legbizakodóbb becslések szerint is 16 milliárd lejes költségvetési hiányhoz vezethet 2016-ban, és túl optimistának tartják a kormány forgatókönyvét, mely szerint ebből tízmilliárd megtérül, nem látják mindennek fedezetét, és a korrupcióval vádolt, időközben lemondott pénzügyminiszter sem szolgált magyarázattal. Megteszi ideiglenes utódja, Victor Ponta? Az eddig tapasztaltak alapján nehezen hihető.
Közkedvelt témákkal próbálják fogyatkozó népszerűségüket visszaszerezni a szociáldemokraták, Liviu Dragnea például az elmúlt napokban ismét előrukkolt egy decentralizációs törvénytervezettel, az alkotmánybíróság által elkaszált jogszabályt gyúrta újra és küldte el az elnöknek, önkormányzati vezetőknek. Egyelőre kevés szivárgott ki belőle, és bár mindenki hangsúlyozza, milyen nagy szükség lenne a központi hatalom lebontására, kérdéses, képes lesz-e ez a hitelvesztett kormány bármit megvalósítani belőle, vagy porhintésnek szánják csupán.
Itt állunk hát 2015-ben, abban az esztendőben, amikor választások hiányában végre esély lett volna a kiegyensúlyozott, ésszerű munkára. Kapkod a kormány, továbbra is egyetlen cél vezérli: a jövő évi szavazatszerzés. Ebben a helyzetben az is jobb volna, ha semmit nem tennének, mert amit véghezvisznek, abban sok köszönet nincs, amit elkezdenek, de falba ütköznek, azzal jobb sorsra érdemes kezdeményezéseket ásnak el újabb hosszú évekre."
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…