„A halottak mindkét oldalon áldozatai ennek a barbárságnak,és ezen nem lehet változtatni. De az élők is, mindkét oldalon, ők is áldozatok – bár korántsem egyformán. Az erőszaktevőket csak az egyik oldalon vették elő, ott is nem egy esetben igazságtalanul, míg a többség oldalán, a hatalom oldalán a bűnösök büntetlenek maradtak. Az RMDSZ túl kemény tűzkeresztségen esett át, és túl korán, szintén máig hatóan megsínylette azokat a feszültségterhes napokat. Amelyekben a vásárhelyi magyarság akkori vezetőinek és hangadóinak nagyon nehéz volt, de sikerült felelősségteljesen viselkedniük, elkerülniük a még nagyobb vérontást. Kár, hogy az állam vezetése és a karhatalom felelőtlenül viselkedett.

Ahogyan a júniusi bányászjárás esetében, úgy a fekete március esetében is nagy erkölcsi szükség lenne egy tisztázó és tisztító perújrafelvételre, átfogó, igazságos kivizsgálásra! Vajon megérett-e erre a román társadalom? – mert politikai akarat nemigen mutatkozik. Ugye az új államfő szerint sincs Romániában magyar kérdés. Tessék, mondanám neki: itt a példa egy magyar kérdésre, amelyre mindig figyelni kell! És ne mondja senki, hogy a múlté, mert két nép normális együttélésénél nem létezik aktuálisabb téma. Persze, ha arról az oldaláról nézzük, hogy ma Romániában nincs kimondottan megkülönböztető törvény (bár például akár az alkotmány első cikkelye is ugyancsak problematikus), intézményes diszkrimináció (bár a köznapi változata gyakran előfordul), azt lehetne mondani, ahogyan az államelnök is tette, hogy nincs magyar kérdés. Ha viszont a reális igényeink megfogalmazását, bizonyos jogok biztosítását tekintjük, azt, hogy az önrendelkezéstől milyen messze vagyunk – akkor bizony van magyar kérdés. Amit nem csak a kisebbség, de a többség érdekében is érdemes megoldani, ha fokozatosan is. Ezt már román barátaink, sőt lassan román politikusok is kezdik felismerni és beismerni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a jó változásokat, köztük a magyar politikai képviselet által elért eredményeket, de jócskán volna még tennivaló a teljes egyenjogúság tekintetében.

Marosvásárhely véres márciusa – mintegy középen az 1989-es véres december és az 1990-es júniusi véres események között – azt jelezte, hogy ez az ország nagyon nehezen fog megszabadulni nemzeti kommunista múltjától. Ennek a múltnak nem egy tudati maradványa ma is érzékelhető.”