„A gazdák azt mondják – némi rezignált iróniával – tavasszal nem vetnek, legfennebb keresztet. Drága a gázolaj, félhavi fizetés egy zsák műtrágya és kétséges, hogy lesz-e fizetőképes kereslet a zöldségre, gabonára, krumplira.

Ha az emberek kifizetik a rezsit, nem marad pénzük élelemre. Ingyenkonyhára járnak. Ha a pénzüket élelemre költik, akkor nincs villanyuk, fűtésük.

A magyarok egyre nagyobb számban hagyják el Kárpátalját. Egyrészt a nehéz életkörülmények miatt. Másrészt, mert félnek a katonai behívótól. A magyarok szerencsésebbek, mint a kárpátaljai ukránok vagy ruszinok. Akik szintén éheznek és félnek a behívótól, de nekik nincs hova menniük. A kettős állampolgárság a magyaroknak némi védelmet nyújt. Sokan ukrán útlevéllel lépnek ki az országból, majd magyar útlevéllel térnek vissza. Így ők hivatalosan valahol az Európai Unióban tartózkodnak. Így nem találja őket otthon a katonai behívót kézbesítő.

Erőszakkal még nem vittek el a harctérre senkit. Elméletileg a húsz és hatvan év közötti férfiakat hívhatják be. A három- vagy annál több gyerekes apák elvben nem kaphatnak behívót, mégis kapnak. Vallási okokra hivatkozva – szintén elvben – vissza lehet utasítani a katonai szolgálatot. Tervezik, hogy pénzzel is ki lehessen váltani a frontszolgálatot, ám ez a kisember számára megvalósíthatatlan másfél évi fizetés lenne a váltságdíj.

A legtöbben a népfogyatkozástól tartanak. Vannak, akik családostul hagyják itt szülőföldjüket, míg mások szeretteiket hátrahagyva külföldön vállalnak munkát így segítve az itthon maradtakat. A felnövekvő generáció teljesen bizonytalannak látja a jövőjét, így a továbbtanulás tervezésekor is egyre többen kifelé kacsingatnak.

Nem kétséges, a kelet-ukrajnai konfliktus, illetve az egyre kilátástalanabb gazdasági-pénzügyi helyzet újabb kitelepülési hullámot gerjesztett. Donbasz a háborús pusztítás miatt néptelenedik el. Lehet, hogy ehhez itt egy puskalövés sem kell? – kérdezi a Kárpáti Igaz Szó publicistája.”