„Amikor álltak a falak, megjelentek az ügyeskedők, akik felismerték, hogy a politizálással pozíciókhoz, hatalomhoz és gazdasági javakhoz lehet jutni. Ettől kezdve egyre kevesebbet beszélhettünk érdekvédelemről, ezentúl a tagságra csak akkor volt szükség, amikor szavazni kellett. A következő lépés az volt, hogy megjelentek a fiatalok, akik abban a reményben kezdtek el politizálni, hogy a politikai életben kezdik el karrierjük kiépítését. Ahhoz, hogy ők teret kapjanak, ki kellett szorítani az önkénteseket és azokat, akik meggyőződésből tevékenykedtek a pártokon belül. Ezeknek a fiatal politikusoknak a nagy része már nem ismeri a közösségi érdekeket, ők már csak önmaguk és szűk körük érdekeit veszik figyelembe.

Ebben a helyzetben kellene bekövetkezzen a megújulás. Olyan politikai elitre lenne szükség, amelyik felelősséget tudna vállalni már megtörtént eseményért és felelősnek érezné magát valamiért, és tenne azért, hogy megoldódjanak a problémák. Ha valaki képes a felelősségvállalásra és a felelősségteljes viselkedésre, akkor egy adott helyzetben képes a saját értékrendje alapján döntéseket hozni és aktívan cselekedni ahelyett, hogy folyamatosan másokat vagy a körülményeket okolná az őt érő nehézségekért. Az ilyen típusú döntések meghozásához kell a legtöbb önfegyelem, és felelősségtudat, hiszen az élmények csábításának vagy a kortársak rábeszélésének ellenállni a legnehezebb dolog. Mégis ez jelenti a legtöbbet, amit önmagunknak és azoknak adhatunk, akik szeretnek bennünket, és akiket mi is szeretünk.

A politikai elit ilyen formában történő megújulása jelen pillanatban elképzelhetetlen. Nem azért, mert nem lennének olyan személyek, akik képesek lennének a megújításra, hanem azért, mert összefonódtak az érdekszálak, és abban se hihetünk, hogy azokat a DNA szétválasztja. Én arra a politikai tömörülésre tudnék igazán felnézni, amelyik úgy kezdené el a megújulást, hogy feloszlatná önmagát és hagyná, hogy olyan személyek alakítsák újjá, akik még nem kompromittálódtak.”