Félek – tehát gyűlölködöm

A lényegében ateista fogantatású racionalitás a fogyasztást isteníti, a minden fajta élvhajhászást pedig az élet központi értékévé emeli. Ez a társadalom soha sem lesz képes arra, hogy eszmei síkon felvegye a küzdelmet az életet egy magasabbrendű rendszer részeként elfogadó, életigenlő és kemény társadalmi szabályoknak magát alávető iszlámhittel szembe.
Hirdetés

„Az eszmeileg önmagát egyre inkább zsákutca felé terelő, népességszám tekintetében pedig leürülő Nyugat-Európa mintha a saját vége felé tántorogna. Elsősorban népessége fogyásának okán. Másodsorban a hedonisztikus életfelfogása miatt. Amelynek az egyik következménye, hogy a megvetett és elutasított fizikai munkák elvégzésére nem csak beengedte, hanem – jószerével – be is invitálta a harmadik világ döntő többségében iszlám vallású tömegeit. Tette ezt azzal a hátsó számítással, hogy ezeket a betelepülőket, de legalább az utódaikat sikerül majd integrálnia. Az integráció az asszimiláció szándékát takarta valójában, amelynek a folyamatában mindenekelőtt a betelepülők vallásos meggyőződését és életfelfogását óhajtották relativizálni, megrendíteni. (A nyugat-európai elképzelésekben az éppen kudarcot vallott multikulturalitás csak egy átmeneti fázis volna az asszimiláció folyamatában.)

Ebbe a számításba azonban hatalmas hiba csúszott, éspedig az, hogy a betelepülők szellemi asszimilációját csak egy, az iszlám civilizációnál erősebb és kombattívabb ideológiával lett volna lehetséges elérni. Például azzal a harcos keresztény szemlélettel, amellyel Martell Károly 732-ben kiverte a muzulmán arabokat Galliából; amellyel a frank Nagy Károly (768-814) meghódította és a keresztény hitre térítette Észak- és Közép-Európa pogányhitű germán és szláv törzseit, vagy a spanyol reconquista (IX.-XV.sz.) és a keresztes hadjáratok konok hősiessége – és végül a nagy reformátorok és igehirdetők hite, nem pedig a több mint két évszázada védekezve visszavonuló, értékeiben relativizálódott és az ateista racionalitás folyamatos pergőtüzének kitett mai nyugateurópai kereszténység! A lényegében ateista fogantatású racionalitás a fogyasztást isteníti, a minden fajta élvhajhászást pedig az élet központi értékévé emeli. Ez a társadalom soha sem lesz képes arra, hogy eszmei síkon felvegye a küzdelmet az életet egy magasabbrendű rendszer részeként elfogadó, életigenlő és kemény társadalmi szabályoknak magát alávető iszlámhittel szembe.

A Nyugat azt hitte, hogy az élvezeteket mindenek fölé helyező világnézete megejti és megnyeri majd a jövevények millióit. Ezzel szemben az történt, hogy a napjában ötször térdreboruló és homlokukkal a földet megérintő imádkozó iszlámhitűek jórésze megvetéssel, sőt csömörérzéssel fordult el a mai nyugat-európaiak gyakorlatilag semmiben sem hívő képmutatásától.

A fogyasztói társadalomtól és a »mindent szabad, amire pénzed van« lehetőségeitől elfordulva próbáltak ezek a jövevények fogódzókat találni őseik hitében, egyszerű életvitelében és az utódok vállalásában, a »bűnös, nyugati életforma« elutasításával.

Természetesen, akadnak szép számmal asszimilánsok is soraikban, de ez nem a döntő többség! És itt van a bajok, a hibás számítás gyökere. Mert az iszlámhitűek többsége meg van győződve a hite és a világnézete magasabbrendűségéről a nyugati társadalom üres, anyagelvű nihilizmusával szemben. És ha nagyon őszinték próbálunk lenni és kelet-európaiakként szembenézünk önmagunkkal, akkor úgy tűnik, hogy valami igaza lehet annak a sokgyermekes iszlámhitű apának és anyának, aki nem retteg, hanem örvend a gyermekáldásnak, és hisz abban, hogy az ő istene segít majd neki ezeket felnevelni. Ami az élet és a társadalom jövője szempontjából mindenképpen magasabbrendű szemlélet a gyermektelen, a meghasonlott, a holnapjaitól rettegő és a majdnem semmiben sem hívő nyugateurópai átlagpolgár ürességével szemben.”

Hirdetés