„A bírósági ítélet azért is súlyos, mert »felülírja« az alapfokú döntést, amely az aktivistának adott igazat az őt érthetetlen indokból megbírságoló rendőrséggel szemben. És különösen aggasztó annak fényében, hogy ez már a második olyan, jogerős ítélet rövid időn belül, amely szögesen ellentétes az anyanyelvhasználat jogosságát elismerő, alapfokú bírói döntéssel, hiszen a kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblák ügyében is pontosan ez történt.

Kiolvasható a trend, miszerint a román állam intézményei mindent megtesznek annak érdekében, hogy az országban élő, 1,2 milliós magyar nemzeti közösség ne élhessen zavartalanul azzal a joggal, hogy szülőföldjén ugyanúgy használhassa a saját anyanyelvét, ahogy azt a román nemzetiségű polgárok megtehetik.

Ehhez most »kedvező« a nemzetközi hangulat is, hiszen a világ éppen az Ukrajnában zajló háborús helyzettel van elfoglalva. Ráadásul az ottani helyzet miatt a kisebbségekkel szembeni általános bizalmatlanságot – hiszen potenciálisan szeparatista törekvésekkel állhatnak elő, megzavarva ezzel a megmásíthatatlannak kikiáltott nemzetközi rendet – ürügyként felhasználva, illetve időnként akár szítva is próbálják megakadályozni a kisebbségi jogok érvényesülését, illetve bővítését.

Sőt ami még súlyosabb, a már meglévő jogokat is megpróbálják visszanyesni, gondoljunk csak a már visszakapott, de mondvacsinált ürüggyel újraállamosított Székely Mikó Kollégiumra.

Nem könnyű helyzet, de beletörődni nem lehet. Az ugyanis elfogadhatatlan, hogy egy EU-tagállamban kriminalizálják egy közösség anyanyelvhasználatát egy olyan régióban, ahol őshonosnak számít, bírósági ítélettel erősítve meg azt, hogy tagjai másodrangú állampolgárok.”