„Jellemző Romániára, hogy akkor vezeti be és erőlteti valaminek az alkalmazását, amikor már Euró­pában mindenütt bebizonyosodott, hogy nem jó, és lemondtak róla. Reformként adták el 2010-ben az új oktatási törvény vitája során a fejkvótarendszert, aztán minden évben toldozták-foldozták, igazítgatták, hogy mára kiderüljön: ésszerűsítése esélytelen, hisz apad a lakosság, egyre kevesebb az iskolás. Ugyanezen ok miatt Európa okosabb részén már rég lemondtak a gyermeklétszám alapján történő finanszírozásról, nálunk azonban erőltetik azt. (…)

Öt évvel ezelőtt, amikor még csak tervezték az új finanszírozás bevezetését, a kormánytag RMDSZ rendkívül elégedett volt, és még az életbe lépés után is bizakodóan nyilatkozott Keresztély Irma. Pedig a népességfogyás, a gyermeklétszám megállíthatatlan apadása már akkor sem volt újdonság, és az is egyértelműen látszott, ez a folyamat egyhamar nem fordul meg, tehát a fejkvóta szerint leosztott pénz mind nehezebben lesz elég ugyanakkora épület, ugyanannyi pedagógus fenntartására. Karcsúsítani próbálták valamelyest a tanári kart, ám főként falvakon ez alig lehetséges, városon pedig az iskolák összevonása, a lakótelepi kisebb intézmények felszámolása ütközött ellenállásba. Mára ott tartunk, ami gyermeklétszám alapján járna, 80 százalékát sem teszi ki a szükségletnek.

Négy évvel ezelőtt lépett életbe az új tanügyi törvény, és a fejkvóta alapján bevezetett finanszírozás jól tükrözi, mennyire hiányzott belőle a koncepció, a hosszú távra tervezés. (…)

Továbbra is mostohagyerek az oktatás Romániában, reformokkal ágáló, hozzá nem értő miniszterek sora kísérletezik, hogy minél kevesebből életben tartsa a rendszert. Pedig a világ okosabb részén már azt is bebizonyították, hogy érdemes befektetni az oktatásba, valós fejlődést, fellendülést hoz.”