Konszenzusok

Míg a szaktárca felébred, orvosaink, nővéreink szépen kivándorolnak külföldre. Döbbenetes a statisztika: tavaly közel 2500 orvos váltotta ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges szakmai igazolást.
Hirdetés

„A korábbi kormányok, szaktárcák némelyike legalább próbálkozott, hogy az egészségügy terén rövid vagy középtávú stratégiákat dolgozzon ki. Voltak strukturális átszervezések, beruházások. Emellett persze elégedetlenségek, panaszok is, de be kell látni: azóta is ebből »él« a rendszer. A Ponta-kormány sok vizet nem zavart és nem zavar ilyen téren, kiemelkedő tevékenysége, hogy felélesztette az egészségügyikártya-bizniszt. Ha a kártyarendszer jól átgondolt lenne, ha bonyodalommentes, naprakész alkalmazásához készen állna a szükséges infrastruktúra, talán el is érné a kitűzött célt.

Mindez azonban csak részben küszöbölné ki az egészségügybeli korrupciót. A másik nagy korrupciós tényező a közbeszereztetés. Még csak szándékot sem látni arra, hogy átláthatóbbá tegyék az eljárásokat, a beszállítók érdekei túlságosan sérülnének. Mint ahogy a sok kijelölt és elhalasztott határidő után jó ideje csend honol az egészségügyi szolgáltatások alapcsomagja, a fakultatív csomag, a magán egészségbiztosítóknak a rendszerbe való bevonása témakörben is, folyamatos minőségfejlesztést célzó programokról pedig aligha lehet érdemben beszélni.

Míg a szaktárca felébred, orvosaink, nővéreink szépen kivándorolnak külföldre. Döbbenetes a statisztika: tavaly közel 2500 orvos váltotta ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges szakmai igazolást, gyarapítva a korábbi években elvándoroltak számát. Sok ezer orvosról van szó, akiket az állam gyakorlatilag külföldnek taníttat, illetve akik angliai, francia egyetemeken, kutatóközpontokban képezik tovább magukat, és kevesen térnek vissza közülük Romániába, amely Európa sereghajtójává vált az ezer lakosra jutó orvosok számát illetően.”

Hirdetés