// 2025. július 19., szombat // Emília
Farkas Réka Farkas Réka

A terrorizmus diktatúrája

// HIRDETÉS

Emberi jogok egész sora sérülhet életünk, biztonságunk féltésének jegyében.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farkas Réka
2015. január 13., 09:01

„Az ország főügyésze, Tiberiu Niţu pedig határozottan kijelentette: vagy az életünket védjük, vagy magánéletünk szentségéhez ragaszkodunk, a kialakult helyzetben mindkettő nem lehetséges. Magyarán, ha biztonságban szeretnénk élni, el kell fogadnunk, hogy bírói engedély nélkül is lehallgassák telefonjainkat, kövessék világhálón való bolyongásunkat, levelezéseinket, s ha kedvük tartja, érdekük kívánja, felhasználják ellenünk. Segíthet a terroristaakciók előkészítésének kiszűrésében, de súlyosan sérti a magánélethez való jogunkat.

Valóban csak ily módon, ily eszközökkel védhetjük meg magunkat? A 2001-es amerikai merényletek után számos hasonló intézkedést vezettek be az Egyesült Államokban, segítségükkel bizonyára sikerült megakadályozni újabb akciókat, de lám, a terroristák is tanulékonyak, új módszereket találnak ki, könnyedén kijátsszák megfigyelőiket.
Most a párizsi szörnyűséget követően felmerült az is, vissza kellene vezetni a schengeni határok ellenőrzését, szigorítani az európai utazást. Mi alapján döntenek majd, hogy beengednek vagy sem valakit egy országba? Megnézik bőrszínét, vallását, anyanyelvét? Elemzi a határőr, hogy terroristának néz-e ki az illető? Listák lesznek gyanús elemekkel, akiktől óvakodni kell? Ha mindez megvalósul, emberi jogok egész sora sérülhet életünk, biztonságunk féltésének jegyében.

Nem lesz könnyű dolguk Európa, a nagyhatalmak vezetőinek megfelelő megoldást találni a felmerülő kérdésekre. Az iszlám nevében gyilkoló terroristák világunkat, demokráciánkat, szabadságunkat akarják eltüntetni. A félelem szülte, az említettekhez hasonló válaszok az ő sikerüket igazolják."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?