A liberálisok által gyakran hangoztatott egyéni jogok biztosítása kevés ahhoz, hogy érvényesüljenek a szintén gyakran emlegetett szabadságjogok. Az emberi értékek csak a közösségekben alakulnak ki, csak ott érvényesíthetők, csak ott lehet tapasztalni azok erejét.
„Ma már világosan látszik, hogy a világra egyre jobban ránehezedő liberalizmus értékvesztéshez vezet. A modernnek nevezett társadalom súlyos erkölcsi válságot él át. Szétzilálódtak azok a közösségek, amelyekben ott él az egyén. A liberálisok által gyakran hangoztatott egyéni jogok biztosítása kevés ahhoz, hogy érvényesüljenek a szintén gyakran emlegetett szabadságjogok. Az emberi értékek csak a közösségekben alakulnak ki, csak ott érvényesíthetők, csak ott lehet tapasztalni azok erejét. Az egyéni törekvések csak az anyagi javak és a hatalom megszerzésekor lehetnek sikeresek.
A legtöbb ember a rövid távon elérhető örömök megszerzésére összpontosít, keveset törődik a jövővel, ezt azzal magyarázva, hogy egyszer él az ember. Megingott a társadalom alappillére, a család: folyamatosan nő a válások száma, de növekszik azoké is, akik nem kívánnak házasságban élni. A teljes önmagunkba való fordulás nem más, mint az önkirekesztés a közösségből. Az önzés, az anyagiasság, az elfordulás a családi értékektől és általában a közösségi lét értékeitől, nem oldja meg a létező problémákat, hanem amint nap mint nap tapasztaljuk, újabb problémák jelentkezését hozza magával. Az anyagi javak megszerzése csak pillanatnyi örömöket hoz, de ezek az örömök könnyen kiölhetik az igazi emberi érzéseket, így a válság olyan mélyre sodorhatja az embert, ahonnan nem biztos, hogy lesz visszaút."
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Merre tart a vihar? Hol volt szivárvány? Hol kattog a kanálistető? Honnan árad a bűz?

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”