„Băsescu úgy távozott a Cotroceni-palotából, hogy a méltóság hímporát megőrizte valahogyan. Bár híveitől nem búcsúzkodott látványosan, mégis emelt fejjel távozott a civil életbe. Egyelőre. Emelet fejjel, mert el kell mondanunk azt, hogy két elődje, Iliescu és Constantinescu nemigen távozhatott hasonló eleganciával. Egyik ezért, a másik azért. Iliescu szerepe Románia 1989 utáni történelmében mindmáig homályos, gyanús és tisztázatlan, ama decemberi hatalomátvételétől el egészen mandátumai s fél mandátumai utolsó napjáig. Valós szereplésének és szerepének felfejtéséhez – az ügyeskén megszervezett államcsíny mellett – egy egész csoport oknyomozó ügyész, történész kellene, de például a bányászjárások és Marosvásárhely fekete márciusának megszervezése ügyében is.
Constantinescu elnökkel más a helyzet. A geológus professzor alighanem a politikatörténet legtehetségtelenebb államfője volt, s regnálásához nem is fűződik semmi emlékezetes, ha nem számítjuk annak Cosma bányászhadaival való dicstelen alkudozásait. Kettejük után kétségtelenül karakteres, bizonyos értelemben karizmatikus, de főleg színes egyéniségű államfőnek mondható Traian Băsescu, akit azért gyűlöltek ellenfelei, mert számukra kiszámíthatatlan és veszélyes volt, s bárkit bármikor képes volt móresre tanítani. Egyáltalán nem érdemli meg azt a démonizálást, amit hivatala alatt folytattak ellene, ahogyan valószínűleg az igazság és az igazságosság bajnokának címét sem hódította el. De elnöki ténykedését mindenképpen érdemes komolyan elemezni, s könnyen meglehet, hogy pozitív lesz az egyenleg.”