Nem csupán „elmélet”…

Ebben az ocsmány és súlyosan törvénytelen kísérletben a szétzüllött, ócska magyarországi baloldal csupán szánalmas statiszta, de véli, hogy rövidesen újra címszerepet is kaphat, hát óriási lelkesedéssel szolgálja ki a külföldi rendezők által dirigált, ricsajos cirkuszi mutatványt.
Hirdetés

„A valakiknek, persze, esetünkben neve is van, s bár lehet, hogy csak pitiáner őrmesterkék a sakktáblán, mégis ők az idegen érdekek megtestesítői. Elsősorban az André Goodfriend nevű amerikai ügyvivő, aki páratlan arroganciával ártja bele magát a magyar belpolitikába. Ma a magyarba, holnap más ország dolgaiba, hiszen a CIA-ügynökökből kreált diplomaták bárhol és bármikor bevethetők, ahol csak diverziót kell fabrikálni, amerikai és egyéb érdekek szerint.

Veszélyes, hogy a magyar társadalom egy része könnyedén felül az átlátszó manipulációknak, s a nagy ricsajkeltésben még olyan társadalmi réteg is tüntetgető zsarolásba kezdett, mint a pedagógusok, pedig a rendszerváltozás óta egyetlen kormány sem tett annyit értük, mint a második Orbán-kabinet, de – lám-lám! – zsarolni a zavarosban lehet legjobban.

A magyarországi jobbközép kormánynak nagyon összeszedettnek kell lennie ezekben a napokban, rendbe tenni akadozó és félreszóló kommunikációját, a randalírozókkal szemben pedig messzemenő törvényességgel, de határozottan fellépni. Ha nem akarja, hogy az utca döntse el az ország sorsát, fizetett bajkeverőkkel, félrevezetett tömegekkel.”

Hirdetés