Valami továbbra is hiányzik ahhoz, hogy tökéletes legyen. Johannis ugyanis nem ortodox. Hanem evangélikus. Ez pedig Románia államfője részéről elfogadhatatlan.
„Sokan bíznak abban, hogy Klaus Johannis elnökként majd kevésbé konfliktuskereső lesz, mint elődje, ugyanakkor mégis oda tud majd hatni annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen a korrupció megelőzésére, illetve felderítésére irányuló küzdelem. Na és persze németsége révén az ország nemzetközi presztízsét is növeli. Ez azonban még mindig nem elég. Valami továbbra is hiányzik ahhoz, hogy tökéletes legyen. Johannis ugyanis nem ortodox. Hanem evangélikus. Ez pedig Románia államfője részéről elfogadhatatlan.
Ezt nem én gondolom így, hanem egy mélyen vallásos költőként és bloggerként jellemzett úriember, bizonyos Marius Ianuş, aki olyannyira komoly hendikepnek tekinti Johannis evangélikus vallását, hogy már petíciót is indított annak érdekében, hogy átkeresztelkedjék a bizánci rítus szerinti egyház hívévé, mivelhogy ezt korábban Románia más idegen vezetői is elfogadták.
Érvelése lehengerlő: szerinte ellenkező esetben Johannis nevét nem említhetik majd meg az ortodox liturgiákon. Mit mondjunk: tényleg főben járó ügyről van szó. Nem is értjük, miért is nem szerepel az államfő jogait és kötelezettségeit felsoroló dokumentumokban, miszerint Románia élére csakis olyan személy kerülhet, akinek a neve megemlíthető az ortodox szertartásokon.
Azt is el bírjuk képzelni, hogy a szász politikus számára már eddig, Nagyszeben polgármestereként is rengeteg álmatlan éjszakát okozott, hogy egyetlen alkalommal sem hangzott el a neve az istentiszteleteken. De ha Románia államfője akar lenni, akkor idomulnia kell a szokásjoghoz, hiszen a hitbuzgó blogger szerint ő »idegen« attól függetlenül, hogy román állampolgárnak született.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.