Lejárt az az idő, amikor a jelöltek legalább a látszatra adtak, és összehoztak egy programot, azzal kampányoltak, járták az országot és megpróbálták meggyőzni az embereket, hogy támogassák terveiket. Persze miután megválasztatták magukat, a programban foglaltak nem igazán valósultak meg, mivel a nyertes vagy magasról letojta korábbi ígéreteit, vagy pedig eleve megvalósíthatatlan, túlzó ígéreteket tett, így nem is teljesíthette azokat.

A mostani elnökválasztási kampány a napnál fényesebben mutatja, hogyan alakult át a kampány fogalma 2014-re Romániában.

Az egésznek az alapja az, hogy

kár az energiát az emberek meggyőzésére pazarolni.

Pontosabban nem közvetlenül az tömeget kell meggyőzni arról, hogy kire szavazzon. Hanem be kell vetni a helyi közösségek vezetőit. Nem a pártelnököt, nem a térség parlamenti képviselőjét vagy szenátorát, ők valahol messze, fenn vannak, a fővárosban, a fekete luxusautókban és a tágas irodákban.

Az igazi helyi vezetők a pap és a polgármester. Ők vannak annyira közel a helyi közösségekhez, nekik van akkora tekintélyük és hatalmuk, hogy a nép hallgat a szavukra.

Őket lehet zsarolni,

őket lehet sakkban tartani, nekik lehet ígérni templomépítést, plusz finanszírozást, aszfaltozást, csatornázást, művelődési otthont, „a közösség jövőbe vetett hitét jelképező” ravatalozót, miegymást.

Ezt a gyakorlatias és célirányos kampányt műveli a PSD és partnere, az RMDSZ. Ez az ő műfajuk, mivel ők vannak kormányon, náluk a kasszakulcs, ők döntenek arról, hogy hová menjen és hová ne menjen pénz. Az ortodox egyház papjai nyíltan Victor Ponta támogatására buzdítják az embereket, és vélhetően a Mircea Govor-ügy csak egy nyilvánossá vált eset a sok közül.

Hiába bújt el az RMDSZ a semlegesség álcája mögé, hiába választotta a kényelmesebb utat, és hiába

hárította át a felelősséget az emberekre

az elnökválasztás második fordulója előtt. Mert az tény, hogy augusztus elején Victor Ponta egyszer csak a Nyergestetőn találta magát piros-fehér-zöld zászlók és Kelemen Hunor társaságában, és szépen szólt a magyarokhoz. Az is tény, hogy szeptember közepén Kelemen Hunorral iskolabuszokat adott át székelyföldi polgármestereknek. És az is, hogy Călin Popescu-Tăriceanu – akinek Ponta miniszterelnökséget ígért – négy nappal a második forduló előtt a Székelyföldre látogatott, bevallottan kampányolni, és szintén Kelemen Hunor társaságában tanácskozott zárt ajtók mögött a polgármesterekkel. Sporttermek, kulturális központok, beruházások és fejlesztések ígéretei szegélyezik az útjukat.

A mezei szavazópolgárnak pedig ott a fedőtörténet, a cirkusz, hogy lám-lám, a gonosz PSD az RMDSZ nevében, de engedélye nélkül kampányol Iohannis ellen, amit az RMDSZ természetesen nem tűrhet, és feljelentést tesz az ügyben. Ha ez nem színjáték, akkor arról lehet szó, hogy a Ponta győzelme esetén várható újabb kormányzati szerepvállalás, a közösség feletti hatalmat biztosító pénzcsatornák átmentésének a szükségessége és még ki tudja, mi minden annyira erős kényszerítő erő, hogy

az RMDSZ-nek ezt a békát is le kell nyelnie

izmosabb kormányzati partnere részéről. Magyarán: a PSD azt tehet az RMDSZ-szel, amit akar, és ezt a lehetőséget maximálisan ki is használja.

Jóhiszemű, de naiv az a választópolgár, aki választási programok és ígéretek mentén próbálja megállapítani, kire szavazzon. Ehelyett azt kellene nézni, hogy ma kit vitt el a DNA, kit ítéltek el korrupció miatt, mi szivárgott ki egyik vagy másik zárt ajtós tanácskozásról, mit próbál elhallgatni a hatalom vagy a párt, és hogy milyen szándék húzódik egyik vagy másik, kampányban kiteljesedő nagyvonalúsági roham mögött.

Nem könnyű, de ez az egyetlen védekezési lehetőség a manipuláció, a hazugság és a félrevezetés ellen.

A legfontosabb eszköz pedig az, amiből mindenkinek egy van. A szavazat. Na azt kellene valahogy jól használni vasárnap.