// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili
Szeghalmi Örs Szeghalmi Örs

Átlátszó. Pedig épphogy nem az...

// HIRDETÉS

Nálunk miért minden szavazókörzetben összevissza, tákolmány szavazóurnák vannak, amelyek nem átlátszóak, így eleve a választási csalás egyik eszközei lehetnek?

(Külön)Vélemény

Szerző: Szeghalmi Örs
2014. november 10., 16:26

„Miért nem lehetett ezt sem megoldani, 25 évvel az izéváltás után sem? Miért, miért, miért? Csak nem talán épp AZÉRT?

Mert persze, hogy egyből ARRA gondol a választópolgár: a csalás lehetőségére. Arra, hogy ez a nem átlátszó urna is csak egy átlátszó trükk. Továbbá arra is, hogy ez így jellemző: mindenütt másfajta, összevissza az ország is – úgyhogy a sorsát időnként eldöntő szavazásokon még az urnák is tákolmányok és átláthatatlanok. Nagyszerű tárgyi metaforája ez Romániának.

Na, de ezek a miértek nem hagytak nyugodni. Úgyhogy utánaérdeklődtem pár helyen, hogy miért nincsenek nálunk is átlátszó anyagból készülő urnák, amelyek ráadásul mindenütt egységesek lennének. Kérdezősködtem a bukaresti Állandó Választási Bizottságánál (AEP). Nagyon kedvesek, sőt, egyből ismerős is nekik a téma, tudnak is a dolgokról - úgy látszik nem csak én kérdezősködöm. De csak a hét végére ígérnek választ, és írásban kérik a kérdéseket. Aha. Közben érdeklődtem a Megyei Választási Bizottságánál is. Itt egy ismerősöm volt olyan kedves, és nagyjából húsz perc alatt »szállította« is a választ. Szóval: épp az Állandó Választási Bizottság 2008-ban keltezett 4-es számú határozata írja le, hogyan nézzen ki a szavazófülke és az urna. Kivételesen tényleg érdekes kis szöveg, elolvastam. Még olyanokat is rögzít, hogy hány centis legyen a szavazófülke fala, milyen anyagból legyen, hogyan helyezzék el azokat a termekben, miegymás. És magáról az urnáról külön szól. Eszerint ez lehet egy darabból, vagy több részből összeállított. És – hoppá – az is tételesen szerepel a szövegben, mégpedig az adott fejezet első pontjaként, hogy »ajánlott, hogy a szavazóurna átlátszó legyen«. Na ugye.

Ám a gond épp itt vagy: hogy »ajánlott«. Itt bukik is minden. Mintha nem tudnák, hogy Romániában nem lehet csak úgy ajánlani valamit – mert abból akkor összevisszaság lesz. (Sőt, sokszor még abból is, ugye, ha valami kötelező.) Épp ez a helyzet lett egyébként. Ugyanis az urnák beszerzését már a polgármesteri hivatalokra bízták. Akiket az ország 99,9%-ában nem érdekelt a fenti ajánlás.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?