aktikusan döntött az RMDSZ, amikor úgy határozott: egyik jelöltet sem támogatja az államfőválasztás második fordulójában, ehelyett arra buzdítja a magyarokat: voksoljanak lelkiismeretük szerint.

Elsősorban természetesen a saját szempontjából, hiszen azáltal, hogy nem foglalt egyértelműen állást, nem kellett olyan döntést hoznia, amelynek valamilyen formában biztosan negatív következménye lett volna rá nézve.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyilatkozatából ugyanakkor kiérezhető volt, hogy Victor Ponta közelebb áll az RMDSZ-hez, mint Klaus Johannis. Az elnök hosszasan méltatta az RMDSZ és Ponta pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti koalíciós együttműködést, és külön kitért arra, hogy Ponta győzelme esetén jól együtt tudnak majd működni a miniszterelnöki székbe utódjául kiszemelt Călin Popescu Tăriceanuval.

A tiszteletkörök alapján az világlik ki, hogy az RMDSZ – annak ellenére hogy a márciusi kormányra lépéskor szabott, magyar jogkövetelésekkel kapcsolatos feltételek nem teljesültek – nagyon jól érzi magát a kormányban, a PSD koalíciós partnereként, ezért nagyon nem akarta megbántani szövetségesét. Ráadásul jelenleg Ponta tűnik esélyesebbnek az államfői tisztség elnyerésére, ezért úgy gondolják: jó lesz jóban lenni a majdani győztes oldallal.

Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a magyar polgárok körében egészen más a közhangulat. Ők ugyanis továbbra is csak azt tapasztalják, hogy a magyar, székely szimbólumok ellen kormányzati szintű hadjárat zajlik, hogy a MOGYE magyar főtanszékei továbbra sincsenek sehol, hogy az RMDSZ-t is soraiban tudó román kormány a kisebbségek ellen lépett európai szintű perbe, és hogy a külügyminisztérium elutasította a nagyváradi és a marosvásárhelyi magyar konzuli iroda megnyitását.

Emellett a PSD nem csupán magyar ügyekben „sáros”, hiszen Ponta plágiumügyétől kezdve az egyre több szociáldemokrata politikust utolérő korrupciós botrányok, és az az igyekezet, ahogy a párt a korrupcióellenes küzdelem fékezéséért küzd, még inkább szalonképtelenné teszi.

Vele szemben pedig az a Johannis áll, aki szintén kisebbségi, hiszen szász, és megválasztása azzal a reménnyel kecsegtet, hogy az ország a PSD által képviselt balkáni szellemiség helyett „nyugatosabb” irányt vesz. Ráadásul Johannis erdélyisége – és az, hogy Erdély elsöprő többsége már az első fordulóban is rá szavazott – szintén őt teheti a magyarok favoritjává.

Ebben az általános közhangulatban, amely arról szól, hogy Erdély Romániával, a Nyugat Kelettel, a normalitás a bizánci korrupcióval csap össze, az RMDSZ hiába szeretne lojális koalíciós partner maradni, nem tehette meg, hogy Ponta melletti kiállásra buzdítja a magyarokat. Ráadásul bizonyára élénken él még az RMDSZ-es illetékesek emlékezetében az öt, illetve a tíz évvel ezelőtti államfőválasztás, amikor hiába buzdítottak a szocialista jelöltre való szavazásra, a magyarok többsége úgyis mindkétszer Traian Băsescura voksolt. Ezért is jött jól ürügyként arra, hogy ne álljanak ki egyértelműen Ponta mellett az, hogy a PSD helyett a szintén koalíciós tag, és mindenben a PSD-nek alárendelt UNPR megállapodást kötött a szélsőségesen magyarellenes Corneliu Vadim Tudorral Ponta támogatásáról.

Egyértelmű persze, hogy Johannis sem az ideális jelölt. Egyrészt németségét sutba dobva, román politikusként politizál, ráadásul egy telivér bukaresti, román pártszövetség jelöltje. Márpedig azt naivság lenne feltételezni, hogy Johannis államfővé választásától a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) azonnal nyugati szellemiségű pártként kezdene politizálni.

Arról nem is beszélve, hogy eddig valóban egyetlen egyszer sem vetette föl a kisebbségi témákat a kampánya során, csupán aznap beszélt arról, hogy a magyarok és minden más nemzetiség számára élhető országot akar, amikor az RMDSZ a második fordulós támogatásról döntött. Államfővé választása ráadásul azt a veszélyt hordozza magában, hogy a világ elhiszi: az már azt jelenti, hogy Románia valóban a kisebbségek Kánaánja, hiszen egy szász is államfő lehet.

Ilyen körülmények között hozta meg az RMDSZ pragmatikus döntését, amely nem feltétlenül értékválasztást vagy valamely érték elutasítását jelenti. Egyszerűen ez az a döntés, amely jelen helyzetben számára a legkevesebb arcvesztéssel jár.