„Az RMDSZ-nek azonban lehetne 1.200.000 magyar a hátországa, ha erre méltóvá vált volna az elmúlt negyed évszázadban. A Szövetség kiállhatott volna minden további nélkül jogos önrendelkezési törekvéseink mellett, mert úgysem volt soha olyan politikusa aki a román elnöki szék közelébe is került volna, nekik nem kellett azért eladni az autonómiát. Sokkal kevesebbért adták el, s ha bár sokszor mondták, hogy rajtuk múlott az elnök győzelme, valójában a magyar közösségen múlott, aki érezte, hogy mi a jó neki.

Most sem kell irányítani, most sem lehet. Hiába akarja a tulipános sereg Pontát pajzsra emelni, ha a közösség puszta szimpátiából, vagy megérzésből úgyis Johannisra szavaz. Kicsit szász, kicsit surmó, de a miénk. Pontához semmi közünk, bár lehet, hogy szakdolgozataihoz közelebb állunk mint ő maga és lehet, hogy közelebb született a Predeal-i, román-erdélyi határátkelőhöz mint én, de ez nem elég, hogy megszavazzam. Lehet farmerben méltatni a székely hősiességet, de azért ehhez mégiscsak tartás kell, ami belőle hiányzik.

Tudom, hogy sokaknak érdeke árulóként beállítani Johannist, politikai tőkéjük féltik tőle, természetesen nem ok nélkül. Hiszen Verestóyékkal ellentétben ő nem Bukarest neveltje. Nem várjuk el azt Johannistól ami a mi dolgunk, jogaink védelmét nekünk és vezetőinknek kéne ellátni. Mennyivel könnyebb lesz egy civilizált némettel vitatni az autonómiát mint egy félművelt kommunista fiókával. Hagyjuk, hogy Johannis, Szeben mintájára rendbe tegye Romániát, még az is jobb lesz mint hagyni széthordatni a vörös-hordákkal azt ami még megmaradt Erdélyországból.”