A választás szabadsága

Kiderült: ahogyan az EMNP-nek, úgy az SZNT-nek is hiányzik a társadalmi beágyazottsága. És nem is jön el mindaddig, amíg egyetlen személy kézzel szeretné vezérelni, és ráadásul úgy, hogy akinek más a véleménye, azt azonnal kipenderítik valamennyi tisztségből.
Hirdetés

„A választások első fordulója tehát végső soron a számok nyelvén bizonyította be – újból, és ki tudja már hányadszor – az RMDSZ szilárd beágyazódását a romániai magyar közösség mindennapi életébe, és ugyanakkor utalt arra is: nyilatkozatokkal, nyílt levelekkel és sűrűn megfogalmazott ilyen vagy olyan dörgedelmekkel ezen az állapoton nem lehet változtni.

Másképpen fogalmazva: az immár gyakorlatilag is megélt választás szabadsága arra utalt, hogy a romániai magyarság továbbra is szereti és óhajtja az egységet, továbbra is amellett tör lándzsát, hogy kisebbségi sorban ne egymással próbáljunk küzdeni, hiszen a romániai közélet pályáján bőven akad, akivel azért harcoljunk, hogy eddig kívott jogainkat ne csak megtartsuk, hanem szélesítsük és a Románia minden állampolgára számára egyaránt érvényes emberi jogok mellé a közösségi jogokat is megszerezzük.

Nem megy ez egyik napról a másikra, nem megy nagyotmondással, mint ahogyan arról az az SZNT, illetve vezetője is meggyőződhetett, aki egyértelműen az EMNP mellett tette le a voksot. Ám ebből az is kiderült: ahogyan az EMNP-nek, úgy az SZNT-nek is hiányzik a társadalmi beágyazottsága. És nem is jön el mindaddig, amíg egyetlen személy kézzel szeretné vezérelni, és ráadásul úgy, hogy akinek más a véleménye, azt azonnal kipenderítik valamennyi tisztségből. A demokráciát alighanem először a szervezetben kellene megtanulni, és csupán azután tanítani másokat.

A romániai elnökválasztások első fordulója a romániai magyarság viszonylatában egyértelműen a gyakorlati, az életközeli politizálás győzelmét jelenti a szavak populizmusa fölött. Két megyében, ha úgy tetszik, a szűkebb értelemben vett Székelyföldön, Kelemen Hunor az első helyen végzett. Saját szülőföldjén, Csíkban és saját szülőfalujában, Karcfalván pedig a legnagyobb a százalékos előnye.

Azaz megcáfolta a közismert bölcsességet: próféta lett a saját hazájában.”

Hirdetés