Puccskísérlet az interneten

Sajnálom azokat a félrevezetett fiatalokat, akik egy indokolható, de rossz csillagzat alatt bejelentett, utólag vissza is vont adó tényét összekeverik a szólásszabadsággal, elhiszik a diktatúrát üvöltöző sakálok vinnyogó szavait, nem hajlandóak a fától észrevenni az erdőt.
Hirdetés

„A filozófiának viszont semmi köze nincs ahhoz az útszéli ballibeláris hőbörgéshez, amit ma Magyarországon az úgynevezett internetadó bevezetése ellen folytatnak. Jó előre elmondom, az említett adónem bevezetését, egyáltalán fölvetését taktikai hibának vélem a fideszes kormányzat részéről, hiszen a mértéktelen külföldi nyomás, a belső ellenzék alantas mesterkedése közepette fel kellett volna mérniük, ezt a kezdeményezésüket nem fogja díjazni a társadalom egy szelete, főleg azok nem, akik úgy beleszerelmesedtek ebbe a „szép, új világba”, hogy azon túl már nem nagyon látnak.

Ez a szelet – sajnos, fiatalok! – a leginkább megvezethető és manipulálható, s a balliberális hiénák és sakálok gyorsan az élé-re is álltak a tiltakozó mozgalomnak. És megindult az irányított hazugságáradat: belföldi és külföldi médiák már milliós tüntetésekről vizionálnak, hússzal, harminccal megszorozva a résztvevők számát. Nincsenek gátlásaik, utcára szólítják a futballszurkolók „kemény magvait”, hátha azzal is üthetnének egyet a kormányon. A liberalizmus, a szabadosság védelmében. És randalíroznak, törnek-zúznak, a felbujtók pedig lesik az égi mannát, hátha – sorozatos választási vereségeik ellenére – valahogyan kezet tehetnének a hatalomra. Ezt hívják puccskísérletnek, a politikai bűnözés egész skálája felvonultatásának.

Sajnálom azokat a félrevezetett fiatalokat, akik egy indokolható, de rossz csillagzat alatt bejelentett, utólag vissza is vont adó tényét összekeverik a szólásszabadsággal, elhiszik a diktatúrát üvöltöző sakálok vinnyogó szavait, nem hajlandóak a fától észrevenni az erdőt…”

Hirdetés