„Ami a kampánykörutakat illeti, egyértelmű, hogy ezek során Kelemen jóval nagyobb köröket leírt, mint Szilágyi, az igénybe vett módszerek viszont nagyjából hasonlóaknak bizonyultak: nem nagy tömegrendezvények, mint a román államelnökjelöltek esetében, hanem kisebb-nagyobb, belső tereken és termekben megtartott beszélgetések és leginkább a saját pártolók előtt.
Ami a Szilágyi által többször is felhozott, a Kelemen által pedig figyelemre sem érdemesített tévévitát illeti, ezt aligha lehet tekinteni a párbeszéd hiányának, az érdeklődő közönség már mindenről tud, amit egymásnak elmondhattak volna. Ráadásul az államelnökjelöltek nem ketten birkóznak egymással, hanem a választási szőnyegen többen is tolonganak.
Néhány esztendő múlva alighanem annyi marad majd a romániai magyarság történelmében, hogy a sokat szidott romániai demokráciában, a közvetlen államelnök-választásokon, a romániai magyarságnak, lámcsak, nem egy, hanem két magyar jelöltje is volt, és ha úgy gondolta, élhetett a választás szabadságával. Még akkor is, ha a jelmondat néhány apostola már megelőzte őket: a távozást választották. Nem kétséges, mindez bölcs megfontolásra inti a maradókat.”