Európa-párti siker várható az ukrajnai választásokon

A miniszterelnök és az államfő tömbje fej fej mellett áll az ukrajnai parlamenti választások részeredménye szerint. Magyar képviselő is lehet a parlamentben.
Hirdetés

Az ukrán miniszterelnök és az államfő nevével fémjelzett politikai tömörülések fej fej melletti versenyét vetítik előre a vasárnapi előre hozott választás első hivatalos részeredményei.

A központi választási bizottság honlapján hétfőre virradóra közzétett, a szavazatok 15 százalékának feldolgozása alapján összesített részeredményeket szerint az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök vezette Népi Front a voksok 21,7 százalékát szerezte meg, míg az államfő nevével fémjelzett Petro Porosenko Blokkja egy hajszálnyira maradt le mögötte a szavazatok 21,69 százalékával.

A hivatalos részeredmények szerint harmadik helyen van az Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés (Szamopomics) nevű párt a voksok 10,11 százalékával.

Rajtuk kívül bekerült még a parlamentbe a Jurij Bojko vezette Ellenzéki Blokk a voksok 9,29 százalékával (a pártot a Majdan-tüntetések nyomán eltávolított volt államfőt, Viktor Janukovicsot támogató Régiók Pártjából kivált politikusok alapították). Oleh Ljasko radikális pártja 7,9 százalékot kapott, míg Julija Timosenko volt miniszterelnök Haza pártja a voksok 6,1 százalékát gyűjtötte össze. A többi párt nem lépte át a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.

Nyugat-párti győzelem

Az első hivatalos részeredményei némi eltérést mutatnak a korábban közzétett exit poll-eredményektől, amelyek még Petro Porosenko államfő tömbjét hozták ki valószínű győztesnek. Abban azonban nincs változás, hogy a vasárnapi választás az Európa-párti erők elsöprő győzelmét hozta. Petro Porosenko Blokkja be is jelentette, hogy kész már hétfőn koalíciós ajánlatot tenni három másik Európa-párti erőnek, Jacenyuk, Szadovij és Timosenko pártjának.

Elemzők szerint Porosenko Blokkja és a miniszterelnök vezette Népi Front együtt megszerezte a listás helyek több mint felét. Az új ukrán parlamentben 225 képviselői helyet töltenek majd be az ötszázalékos küszöböt átlépő pártok listáin induló jelöltek.

A többi mandátumot az egyéni választási körzetek győztesei kapják. Számuk azonban 225 helyett most várhatóan csak 198 lesz, mivel az Oroszország által elcsatolt Krímben és a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térségben, a szakadárok ellenőrzése alatti településeken nem tudták megtartani a választásukat.

A nem végleges adatok szerint a választásokon a részvétel országosan 52,83 százalékos lett. A két évvel ezelőtti parlamenti választásokon a részvétel nem egészen 57 százalékos volt.

Alacsony részvétel Kárpátalján

Kárpátalján az országos átlagnál alacsonyabb részvétel mellett, nyugodt légkörben folyt az előre hozott ukrán parlamenti választás.

Hirdetés

A magyarok által is lakott ukrajnai megyében (képünkön egy itteni szavazóhelyiség látható) a voksolás rendkívüli események nélkül, nyugodt légkörben folyt, a rendőrségre késő délutánig nyolc bejelentés érkezett szabálysértésekről. Kijevi idő szerint 17 óráig a térségben a választásra jogosultak valamivel több mint 37 százaléka adta le a voksát, miközben egy órával korábban az országos átlag meghaladta a 40 százalékot – adta hírül a mukachevo.net munkácsi hírportál. A választók aktivitása az Ungvár központú választási körzetben volt a legmagasabb, itt 17 óráig  a részvételi arány meghaladta az 50 százalékot. Délután a körzet több magyarlakta településén is sorok alakultak ki a szavazóhelyiségeknél.

A Beregszászi és Nagyszőlősi járások számos magyarlakta települését magában foglaló Nagyszőlős központú választási körzetben 31 százalékos részvételt regisztráltak az urnazárás előtt három órával.

A kárpátaljai hírportálok megelégedéssel nyugtázták, hogy a megye, amelyben rendszerint mindig alacsony a választói aktivitás, most nem az utolsó a részvételi arányt tekintve, ugyanis egyelőre maga mögött hagyta Luhanszk, Donyeck, Mikolajiv és Odesza megyéket.

Ungvári politológusok szerint Kárpátalján azért kisebb mindig az érdeklődés a választások iránt, mint Ukrajna többi részében, mert a helyi lakosság mentalitása közép-európai.

A kárpátaljai magyarság szempontjából a mostani választások egyik legfontosabb tétje az, hogy sikerül-e bejutnia az ukrán törvényhozásba egyetlen magyar képviselőként Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének, aki a befutónak számító 62. helyet kapta az ukrán elnök nevével jelzett Petro Porosenko Blokkja (BPP) pártlistáján. A KMKSZ aktív választási részvételre és a BPP minél hathatósabb támogatására szólította a kárpátaljai magyar szavazókat.

 

Hirdetés