“Vajon nem veszélyes az, ha az internetadó elleni mozgalom körül egyre több és egyre kényesebb ügy kezd koncentrálódni, egészen addig, amíg már nem lehet világosan látni, hogy ki van pontosan ki vagy mi ellen?
Feltételezzük egy pillanatra, hogy az események forgatókönyve némiképp hasonlítható az Ukrajnában, Szíriában, stb. történt eseményekhez. Spontánnak és tisztán civilnek tűnő, demokrácia-párti tiltakozások indulnak a helyi hatalommal szemben. A civilek ügyét kihasználják bizonyos beékelődő erők, ez lassan az erőszak eszkalációjához vezet, és évekig tartó polgárháború indul el, mely valamiképpen, számomra nem világosan követhető, csak sejtető szálak mentén, de kapcsolódik ahhoz, amit talán a globális politikai és gazdasági erőtér újrafelosztásának lehetne nevezni.
Ha elfogadjuk, hogy a forgatókönyv hasonló, a dolog pikantériája az lesz, hogy Magyarország az első olyan helyszín, amelyen keresztül nem pusztán egy állam polgárainak fizikai biztonsága, belpolitikai viszonyainak bonyolultan manipulált befolyásolása a cél, hanem az Európai Uniónak nevezett politikai, gazdasági, kulturális projektum van célba véve.
Ha mindennek lenne némi alapja, akkor itt és most nem az internetadóról van szó, hanem egy polgárháború előestéjéről. Nem mondom, hogy így van, de akár még így is lehet.
Természetesen elkeseredésre és a kormány kritikájára sok embernek van és lehet oka. De még ha a kormány rosszul, cinikusan, arrogánsan, téveszmésen is viselkedik és kormányoz, azt nem hiszem, hogy ők lennének azok, akik polgárháborút szeretnének provokálni. Legalábbis nem tudatosan. Ami csak részben mentség. A békemenetek sulykolása, tekintve, hogy a kormánynak nyilván több információja van a nemzetközi manipulációs mechanizmusokról (bár ki tudja, elég-e, mondjuk az USA-hoz vagy Putyinhoz képest), itt új jelentésre tehet szert.
Mindenesetre hangsúlyt kéne adni a BÉKE szónak (és nem a pártpolitikailag lefoglalt békemenetnek.)
Sejtjük azt is, hogy Magyarországon igen nagy társadalmi és egzisztenciális feszültség nyomja az embereket, amire a békemenetek és általában kormány retorikája és politikája koránt sem elegendő válasz. De nem hiszem, hogy a békemenet és az erőszak között kellene választani. Hanem inkább a béke és a békemenet között.
És Demszky Gábor jobban tette volna, ha nem fotózza oly önfeledten az erőszakot, mert most nyilvánvalóvá tette árulását: hogy jobban örül az erőszaknak, mint a békének, vagy hogy inkább az erőszakot „lájkolja”, mintsem hogy saját tehetetlenségét és bukását elviselje. Az amerikai szóvivő is maradhatott volna otthon. Bár ő talán kifejezetten “küldetést teljesít”.
Nyilván lehetnek ennél a nagy ívűen fölskiccelt látomásnál talán helyénvalóbb, logikusabb, megalapozottabb, tényszerűbb értelmezések. Még az olyan egyszerűbben konspiratív logika jogossága sem zárható ki, mely szerint mondjuk a provokátorokat a kormány küldte, hogy hiteltelenítse a tiltakozást. Nem vitatkozom velük. Itt csak a legrosszabb lehetőségre próbáltam gondolni.
Lehet, hogy nem csak egy ellenfél van, s nem biztos, hogy nem a barátok között. És fordítva.
És nem gondolom, hogy értem, most mi van. Még csak nem is élek Magyarországon, 2006-ban éltem ott. De hát ki érti ezt? Örülök, ha a fiatalok képesek rést ütni a kormánypárt arrogáns retorikáján, ami nálunk felé is érezteti nem feltétlenül üdvös hatásait. Mégis úgy gondolom, nem elég az érzelmeinkre, vagy a szimpátiáinkra hallgatni.
És egyet biztosan tudok: én nem szeretném sem a barátaimat, sem az ellenfeleimet fegyverekben vagy fegyverek által megsebezve, leterítve látni.”
