„1956 a magyar nemzet olyan kincse, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, a kuruc szabadságküzdelmek mellett, azokkal egyetemben a magyarság örök szabadságvágyát, a nemzeti függetlenség szomjazását testesíti meg. Örökség, mely nélkül nem is érthetjük meg igazán mai önmagunkat, s még annál is kevésbé építhetünk szilárd alapvetésű nemzeti jövendőt.

Az 1956-os örökségnek van viszont egy olyan többlete is, amely lehetetlenné teszi – vagy azzá kellene tennie! –, hogy a nemzetárulók, az idegen érdekeket kiszolgálók kisajátíthassák. Ahhoz túl közel van, és túl felemelő és fájó még, hogy kokárdák mögé bújt álruhások zsibonghassanak körülötte. A modern magyar történelem legcinikusabb és legaljasabb kísérlete, hogy Kádár gyilkos kommunistáinak utódpártja egyáltalán a szájára vegye az ötvenhatos örökséget. Pedig megtörtént és megtörténik, ahogyan minálunk is a posztkommunisták sétáltak be az új hatalomba, a gyanútlan tisztasággal vérüket áldozó szabadságszomjas fiatalok holttestein át.

1956-ra úgy kell emlékeznünk, hogy végleg elutasítsunk mindent, ami a kommunista ideológiával rokon, ami útját állja az igazi nemzeti önrendelkezésnek az anyaországban éppúgy, mint a kisebbségbe kényszerített magyar nemzeti közösségek körében. Mert soha nem szabad elfelejtenünk, hogy 1956 nem csak Magyarország, hanem az egész magyar nemzet forradalma volt, s áldozataival az egész nemzet tett hitet a szabadság, a függetlenség, az önrendelkezés eszménye oltárán.”