„A mártírhalálban megdicsőültek emlékhelyét a jobboldali vezérek is megkoszorúzzák, de egy kanál vízben megfojtanák balliberális képviselőtársaikat. Persze, egy dakota mondás szerint már rég tudjuk, ki a jó indián a másik törzsből. Pedig ha igaz a történelem, a rádió épületénél vagy a Parlament előtti sortüzekben még egymást fedezték, ideológiamentesen. És mindenki arról beszélt, hogy felkelt a magyar nép. Majd a csehek, a lengyelek, és a legvégén, 1989 decemberében Romániában is volt forradalom, államcsínnyel nyakon öntve. Akik ez utóbbit már átélhették, talán jobban megértik, mi is történhetett az anyaországi fővárosban. A mostani diákok mintha csak a virtuális térben léteznének. Ott élik ki forradalmi vágyaikat is. Pedig változtatásra van szükség, ha élhető jövőt akarunk teremteni magunknak. A korrupció- és jogsértésmentes világot nem csak vágyni kell. A lyukas zászlóknak üzenetük van számunkra is. Az egyéni hatalomvágy lehetetlenné teszi a közös ügyért való összefogást. Ettől a betegségtől a kisebb magyar pártok sem mentesek.
Amint 1956 tanulsága az is, hogy külső segítségre nem lehet számítani. A megalapozatlan ígérgetések többet ártanak, mint használnak. Legyen szó a mi esetünkben akár Erdély, akár a Székelyföld önrendelkezéséről. A magyar forradalom idején is az amerikai kacsától fellelkesült romániai fiatalok rosszul végezték. Mert minden vágyat keresztülhúz a geopolitikai érdek. Például az amcsik most idetelepített katonai bázisai forrongásmentes környezetet igényelnek. És rájuk hallgatni fog a mindenkori bukaresti hatalom. De vajon a mi nemzeti közösségünk igényeit figyelembe veszik-e? Vagy forradalmibb eszközökhöz kell folyamodnunk? Akár egy bársonyosabb formában.”