Édesek és mostohák

Az állam, mely elvárja tiszteletünket, nem hajlandó tudomásul venni, hogy képesek vagyunk magunk dönteni saját dolgainkról. Olyan, mint zsarnok szülő, időnként pofonokat is osztogat, még az autonóm lét iránti vágyat sem tűri.
Hirdetés

„Gyermekeink nevelésének államra eső része – az iskolarendszer – ugyancsak gyatrán működik, felelőtlen reform­összevisszaság sodorta a jelenlegi helyzetbe, mikor inkább butít, mint okít a skóla, tudatlan, életre, szakmára felkészületlen ifjak serege hagyja el padjait. Szabad és demokratikus választásokról is jobb, ha csak csínján beszélünk, a manipuláció, a szavazatvásárlás, befolyásolás mindmáig jellemző, a parlament összetétele például jól mutatja az eredményt. A legszebb mégis a pénzek kiutalására vonatkozó passzus: az állam kegyesen ad nekünk – mondja prefektusunk, holott az állam visszaosztja, többnyire igazságtalanul, mindazt, amit adó formájában behajt tőlünk.

És az állam, mely elvárja tiszteletünket, nem hajlandó tudomásul venni, hogy képesek vagyunk magunk dönteni saját dolgainkról. Ha maradunk a prefektus anya-gyermek kapcsolatra utaló hasonlatánál: olyan, mint zsarnok szülő, időnként pofonokat is osztogat, még az autonóm lét iránti vágyat sem tűri, árulásnak tekinti. Egy édesanya gyermeke javát akarja minden körülmények között, bármilyen önfeláldozás árán, a mostohát többnyire nem a szeretet vezérli, hanem uralkodni akar a rábízott ifjú fölött, minden lépését, cselekedetét befolyásolni.”

Hirdetés