Kiszorítósdi

A jelek szerint meghatározó RMDSZ-körökben is mintha belátták volna, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség megmaradásának egyetlen biztosítéka az autonómia. Szerintem tudták ezt sokan korábban is, csak tenni nem igen akartak érte.
Hirdetés

„Megszokott jelenség, szinte természetes, hogy egy helyzeti előnyben lévő párt, alakulat ragaszkodik az ezzel járó előnyökhöz, élni akar az ezzel járó előjogokkal. Való igaz, az RMDSZ az egyetlen magyar parlamenti erő Romániában, de erre hivatkozva megtagadni mások jogát arra, hogy részt vegyenek azon a tárgyaláson, amelyet az általuk képviselt nemzeti közösség sorsáról folytatnak, teljességgel elfogadhatatlan. Talán azon is elgondolkodhatnának a kiszorítósdiban érdekeltek, hogy egyszer az RMDSZ is kiszorulhat a törvényhozásból…

Tagadhatatlan, az egyetlen parlamenti képviselettel rendelkező alakulatként jelenleg az RMDSZ a legerősebb erdélyi magyar politikai párt. Ebből következően a felelőssége is óriási, hisz elsősorban rajta múlik, hogy megvalósul-e az az összefogás, ami nélkül olyan, a közösség szempontjából létfontosságú célért, mint az autonómia, képtelenség a siker esélyével kiállni. Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy az érdekvédelemben mind a mérsékeltekre, mind a radikálisokra szükség van. Továbbá a közösségi jogokért folytatott küzdelemben a két harcmodor  – mérsékelt és radikális – tudatos váltogatása általkerülhetünk közelebb a célhoz.

Az összefogáshoz pedig a partnerek elfogadásán, a korábbi sérelmeken való felülemelkedésen, horribile dictu: az önkorlátozáson, az okos kompromisszumon keresztül vezet az út. Az eldöntendő kérdés: képes-e, hajlandó-e erre az RMDSZ?”
 

Hirdetés