Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem

Látta ön az Egri csillagokat? Igen? És a Toldit? Na, azt nem is fogja. Pedig kosztümös magyar történelmi filmre volna igény.
Hirdetés

Megalapozottnak bizonyult Pálfi György pesszimizmusa, amiről beszélt a Filmtettfeszt alatt készült videointerjúnkban. A Magyar Nemzeti Filmalap döntőbizottsága ugyanis elutasította Toldi-adaptációjának tervét, annak ellenére, hogy a testület vezetője, Havas Ágnes korábban azt nyilatkozta: a rendező az elmúlt húsz év legjobb magyar forgatókönyvét tette le az asztalra.

Hogy akkor mégis mi volt a probléma, nem világos. A költségvetési vonzatokon és a gyártási nézeteltéréseken túl a szóbeszéd szerint Andy Vajna filmipari kormánybiztos nem szíveli különösebben a Taxidermia alkotóját, és Pálfi csütörtöki Facebook-bejegyzése is mintha arról árulkodna, hogy a konfliktus nem pusztán „technikai” jellegű. A végeredményt tekintve ez most már érdektelen – és az a gond, hogy ebben a képletben nem csak Pálfi személyéről vagy a konkrét filmtervről van szó. 
 
Még csak arról sem, hogy kicsiny erdélyi-partiumi szívünket megdobogtatta az a perspektíva, hogy Szalonta nagy szülöttének nagyszerű elbeszélő költeményéből film készülhet. Annak ellenére, hogy az irodalmi remekművek mozgóképes adaptációjával legalábbis csínján kell bánni, mert a minőség nem vihető át automatikusan egyik műfaji közegből a másikba, sőt. Láttunk mi már karón varjút és harmatgyenge García Márquez-feldolgozást.
 
A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy ha avatott kezekbe kerül a téma, lehet jól csinálni: a magyar történelmi regények mozgóképes adaptációjának nagy hagyománya van. Épp az a gond, hogy jobbára már csak hagyománya. Nem tudom, van-e olyan élő ember e honban, a csecsemőket leszámítva, aki ne látta volna az Egri csillagokat vagy A kőszívű ember fiait. Várkonyi Zoltán kiváló kösztümös filmjei óta azonban ez a műfaj sajnálatosan jobblétre szenderült Magyarországon (a Koltay Gábor-epizód értékelésétől most eltekintenék), és itt az ideje, hogy valaki átvegye a stafétát. Pálfi György ezt tette volna.
 
És éppen ezért érthetetlen a Toldi-opusz elkaszálása. Kérem szépen, itt nem egy lila művészfilmről van szó intellektuális önreflexióval, még csak nem is komor szociális drámáról a társadalom számkivetettjeinek sanyarú sorsáról, hanem egy nagyszabású kosztümös kalandfilmről, arról a történelmi korszakról, amikor még három tenger mosta a Magyar Királyság határait és lovagok mérkőztek a középkori erények védelmében. És voltak hősök, igazi hősök, akik legyőzték a gonoszok minden cselvetését. A Toldi minden szempontból megfelel a mostani kultúrpolitikai iránynak – nem tartom kizártnak, hogy sokan azok közül, akik ma felháborodnak a filmalap döntésén, kurzusfilmnek bélyegezték volna, ha elkészül. Megszülethetett volna a magyar Braveheart vagy Jeanne d’Arc. Pénzbe kerül, sok pénzbe, persze, de hát el kell dönteni, hogy történelmi filmeposzt akarunk-e vagy kis költségvetésű lila művészfilmet.
 
Hja, a Toldi lehetett volna a magyar nemzeti film.
 
Alap.
Hirdetés