„Mi, Romániához tapasztott magyarok, csak nagy történelmi cselekedetek főszereplőire emlékezve gondolunk arra, miben voltak jelesek őseink világraszóló cselekedetei.
Kézügyben vannak a békebeli példák is. Már ha egyáltalán békének lehet nevezni azt a kegyetlen 90 esztendőt, amikor elszántan kellett, kell védenünk magyarságunkat, kultúránkat, anyanyelvünket itthon, idegen, fegyveres felügyelet mellett.
Egy református lelkész kockázatos, majd máig dicséretes cselekedeteire emlékeztetnék jó szívvel. Kató Béla – ma az erdélyi református egyházkerület püspöke – papi hivatását Cófalván, Háromszék falucskájában kezdte. A nyughatatlanok közé születvén, a földrengés sújtotta templomot hozta helyre. Aztán a még kisebb Várhegy első templomát építette meg, a világ legkisebb szószékével. Mindez a kommunista, megveszett diktatúra idején, minden engedély nélkül. Ez vakmerés volt. Fejével, palástjával, életével játszott.
Az 1989-es romániai műanyagforradalom után Illyefalva vette magához, ő pedig maradt építőnek. Középkori várat jobbított, kulturális és ipari egységeket létesített, bankot. Újra kellett építeni egyházat, községeket. Egy országot kellett volna, de azt máig sem bízták rá.
Maradt hát a megközelítés – ahogy Reményik Sándor mondhatná ma is: ahogy lehet.”