Orbán Viktor adja a pénzt – sarkosan így lehetne meghatározni az erdélyi magyar közösségi építkezések finanszírozásának fő forrását.
„A 21. században normális európai országban nem kell kormányon lenni ahhoz, hogy egy nemzetiségi iskolát tanévkezdésre tatarozni lehessen, vagy egy kisebbségek által lakott településre ivóvizet vezessenek be. Ezzel indokolni a romániai magyarság sorsát negatívan befolyásoló, és folyamatosan megújuló kormányzati szerepvállalást, több, mint kishitűség. Olyan kishitűség, ami eleve kizárja például magyar nyelvű oktatási intézmények újraindítását vagy alapítását. Ezért nincs magyar nyelvű állami egyetem – de van helyette magyar költségvetési pénzekből immár sok milliárd forintból finanszírozott Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A román hatalom által olyan magánegyetemnek titulált magyar intézmény, amelynek bukaresti társfinanszírozása évről évre a jövő ködébe vész. Roppant kíváncsi lennék, hogy Kelemen Hunor kultúráért és oktatásért is felelős miniszterelnök-helyettes mikor vetette fel utoljára a magyar egyetem román finanszírozásának ötletét. Hogy az önálló állami magyar egyetem létrehozásáról ne is beszéljünk.
A minden út Budapestre vezet című történet immár nemcsak Erdélyben, hanem magyarországi kormánypárti politikusok körében is természetes jelenséggé vált. Ezt erdélyi magyar értelmiségiek olykor azzal teszik természetessé, hogy az utóbbi 40 évben ötezer magyar orvos, és ennél sokkal több tanár és műszaki értelmiségi telepedett át Magyarországra, tehát az anyaország adós az ingyen kapott értelmiségért. Ebben csak annyi hibádzik, hogy ilyen alapon kilincselnünk kellene a nyugat-európai vagy az Egyesült Államok kormányánál is, hiszen az elmúlt évtizedekben legalább akkora exodus irányult azokba az országba is.”
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Merre tart a vihar? Hol volt szivárvány? Hol kattog a kanálistető? Honnan árad a bűz?

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”