// 2026. február 8., vasárnap // Aranka
Balogh Levente Balogh Levente

Pofozkodás és saller

// HIRDETÉS

A Kelemennek aláíró 270, mind a Szilágyit támogató 217 ezer magyar polgár megérdemli, hogy a magyar jelöltek nyilvánosan, egymással is ütköztessék érveiket.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2014. október 07., 07:21

„Az RMDSZ elejét szeretné venni annak, hogy riválisa nagy nyilvánosság előtt terjeszthesse nézeteit, ezért ódzkodik Kelemen az általa már jó előre lenézően csak „nyilvános pofozkodásnak” minősített érvütköztetéstől. Ehelyett azt ígéri: az eddigi bírálatokra majd egyszerre, a sajtóban válaszol az RMDSZ.

Bár nem gondoljuk, hogy egy vagy akár két vita során lehetőség nyílna az erdélyi magyar közösség jövőjéről és az autonómiakoncepciók közötti különbségekről vallott nézeteket érdemben és kellőképpen mélyrehatóan vázolni, azért azt sem hisszük, hogy a jelenlegi helyzetben a felülről érkező kinyilatkoztatás formájában érkező válasz lenne a legjobb megoldás.

Mert jól hangzik ugyan, hogy autonómiaügyben a szövetségnek nem az erdélyi magyarokkal van vitája, de azért mégiscsak jelzésértékű, hogy az erdélyi magyar közösség soraiban volt közel 220 ezer olyan személy, aki hajlandó volt aláírásával támogatni egy, az RMDSZ-étől eltérő politikai és autonómiakoncepciót képviselő magyar jelöltet.

Márpedig mind a Kelemennek aláíró 270, mind a Szilágyit támogató 217 ezer magyar polgár megérdemli, hogy a magyar jelöltek nyilvánosan, egymással is ütköztessék érveiket. Hátha ezáltal esély teremtődne egy jobb, szélesebb támogatottságú és legitimitású, javított autonómiakoncepció kialakítására.

Mert ha a két oldal továbbra sem képes egymással nemhogy érdemben tárgyalni, de még értelmesen vitázni sem, lehet, hogy a nyilvános pofozkodás ugyan elmarad, de ahelyett végül mi, erdélyi, partiumi és bánsági magyarok együtt szaladhatunk bele egy jókora sallerbe.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro
Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?
2026. január 27., kedd

Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.