Mit ér az író, ha nincs hazája?

A kilencedik Szárhegyi Írótábort a Lázár-kastély körüli hercehurcának köszönhetően rendezték Borzonton: lám, már a táboroknak sem lehet tudni, hol a hazájuk Erdélyben, nem csak az íróknak.

Ha már haza: a kétévente megrendezett tábornak ezúttal a Hol az író hazája? kérdés volt a központi témája, péntek reggeltől félórás vetésforgóban ezt a kérdést járták körül az Erdélyből idegenbe szakadt írók, költők. A meghívottak névsora (Budapesttől Heidelbergig) igen impozáns, nemcsak az idősebb generációt sikerült hazainvitálni, köztük Láng Gusztávot, Szávai Gézát, Kenéz Ferencet, Molnár Gusztávot, hanem a közép- és ifjúnemzedék is megpróbált szembenézni elszakadásának okaival, beszélni a hazatalálás lehetőségeiről.

Abban a meghívottak egyetértettek, hogy erre a kérdésre egyértelmű, mindenki számára elfogadható válasz nem adható. Hogy van haza, az biztos, a hol azonban egyénre szabott – ha a válaszokból mégis kellene valamiféle földrajzi határt vonni, akkor Balavásár mindenképp szerepelne a térképen, többen, köztük Lövétei Lázár László, Csender Levente, Nagy Koppány Zsolt   állították, a balavásári letérőtől magától gurul az autó, otthonosabb a táj.

Bon mot-k születtek (Azért vagyunk a világon, hogy valahol boldoguljunk benne, Nagy Koppány szerint), mint ahogy az erdélyi irodalom–magyarországi irodalom közti metamorfózisra is rávilágítottak (az Erdélyben több kötettel megjelenő szerző miként válhat Magyarországon megjelent könyvével elsőkötetes szerzővé).

Potozky László, Fekete Vince, Csender Levente, Nagy Koppány Zsolt és Lövétei Lázár László. Fotók: Dimény-Haszmann Árpád

A kétnapos rendezvényen az erdélyi írópolitikusok is hazataláltak, pénteken Markó Béla köszöntötte költőként az egybegyűlteket, szombaton pedig Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke reménykedett abban, meghívása nem csak a politikusnak szólt, hanem a költőnek és a tábor egykori résztvevőjének is. Kelemen beszéde az erdélyi folyóiratok szerkesztőiből, főszerkesztőiből is álló hallgatóság számára szolgáltatott megnyugtató híreket: egy, a mindenkori kulturális kormányzatoktól független normatív folyóirat-támogatás törvénybe iktatását ígérte meg ugyanis. Valamint azt is, hogy a mindenkori politikának „csak” ennyi lenne az irodalommal kapcsolatos szerepe, további útmutatásokat nem kívánnak adni.

Nemcsak az íróknak, de a könyveknek is van hazája – ennek a hazának a megteremtésére tett további ígéretet Kelemen. Gyűjtőkönyvtár létrehozását tervezik, amelybe bekerülne az elmúlt huszonöt év erdélyi nyomtatott könyvtermése, illetve azok a nagyobb könyvhagyatékok, amelyeknek egyben maradása, megőrzése fontos lehet az erdélyi magyarság számára.

Ezután adták át – immár harmadik alkalommal – a Hargita Megye Tanácsa által támogatott Csiki László Irodalmi Díjat: ezt Karácsonyi Zsolt és Szabó Róbert Csaba után az idén Papp Attila Zsolt vehette át Vízimozi című verseskötetéért.

Láng Gusztáv irodalomtörténész, aki szombaton Panek Zoltánról tartott előadást, aforizmákkal is szórakoztatta közönségét, amelyeket egykor Panekkel találtak ki: Mit ér a púp, ha az ember nem teve? Ha jobban belegondolunk, így is fel lehet tenni az idei tábor fő kérdését: nem az a fontos, hogy hol van, hanem hogy legyen. Író is, haza is.