Megtanulnak székelyül a multik?

Amikor a helyi vállalkozók arra mernek vetemedni, hogy „elrontsák a bizniszt”, akkor a multik is ráébrednek arra, hogy ők is részei a helyi örökségnek.
Hirdetés

„Amint sokan már biztosan tudják, egy székelyföldi vállalkozó levédte a Csíki sör nevet, és magyar címkével fog sört gyártani; célja a helyi közösség fogyasztási igényeit kielégíteni. A gyár megépült, a termék nemsokára a boltok és italmérések polcain lesz. Erre felébredt a Heineken is, amely csíkszeredai gyárában gyártja a Ciucot, hogy ezen a környéken magyarok élnek, akiknek a Ciuc az Csík, a Harghita pedig Hargita. Eddig magasról tettek arra, milyen közegben voltak. Romániában mindenki román, ez volt az általános álláspontjuk.

Tehát amikor a helyi vállalkozók arra mernek vetemedni, hogy „elrontsák a bizniszt”, akkor a multik is ráébrednek arra, hogy ők is részei a helyi örökségnek. A Heineken esetében azonban ez a felismerés azért is furcsán hat, mert amíg a szóban forgó szentsimoni gyár szakemberei keresték a kapcsolatot a helyi szereplőkkel, hiszen a receptjüket a Sapientia-egyetemmel közösen dolgozták ki, addig a csíkszeredai sörgyárba még látogatóba se mehettek be a Sapientia diákjai, pedig igazán jól jött volna nekik, ha van, ahol elsajátítsák a nagyüzemi gyártási tapasztalatokat.”

Hirdetés