„Azt mondta, nem olyan súlyos probléma, hogy késnek az új tankönyvek, a lényeg, hogy azok digitális változata elkészült, hiszen ma már »minden diák rendelkezik internet-hozzáférést biztosító mobiltelefonnal és táblagéppel.« Aha, persze. Most akkor vagy az van, hogy Ponta irtó gyenge vicceket tud mondani, vagy halvány lövése nincs arról, hogy miként élnek az istenverte választói. Még rosszabb a harmadik változat, nem is érdekli.
Sőt, még ennél is van szörnyűbb: mind a három variáns igaz.
Hasonló empátiával mixelt humorérzékről tett tanúbizonyságot a tanügyminiszter Remus Pricopie is, aki szerint a késés azok hibája, akik akadályozták a tankönyvlicit lebonyolítását. Másképp mondva az a rohadék a hibás, aki megóvta a közbeszerzést. A logikája szerint nem azt az alakot kellene fenéken billenteni, aki képtelen úgy kiírni valamit, hogy mindenféle határidőbe beleférjen, hanem azt, aki kifogásolni merészeli az eljárást.
A tanévnyitó alkalmából elmondott mélyen szántó gondolatok közül emeljük még ki Ponta és Pricopie néhány mondatát. Pricopie szerint kevesebb tantárgyat kellene oktatni a tizenegyedik és tizenkettedik osztályosoknak, ezzel párhuzamosan pedig növelni kellene a tanév hosszát. A kormányfő szerint az internet-hozzáférést biztosító eszközöket már minden diák használni tudja, ezért a szülők és pedagógusok fel kellene zárkózzanak a jövő oktatásához. Tetszik érteni, ugye?
Van tehát egy folyton átírt tanügyi reform és még egy csomó ötlet, hogy mindig is legyen újabb és újabb reform. Ugyanakkor szedje össze magát a pedagógus és a szülő, mert a jövő máris megérkezett és berúgta az ajtót.
Igen, azok az emberek beszélnek a jövőről, akik egy tetves közbeszerzést képtelenek úgy kiírni, hogy idejében le lehessen futtatni az egészet, és akik képtelenek arra, hogy rendes, papírra nyomtatott ábécéskönyvet adjanak az elsősök kezébe. Ez maga a jelen. Úgyhogy, aki lépést akar tartani a korral, az bélelt gumicsizma helyett vegyen táblagépet a gyereknek.”