// 2025. július 19., szombat // Emília
Ferencz Zsombor Ferencz Zsombor

Piramisjáték a legjavából

// HIRDETÉS

Az állam a mi „karitászunk”. Befizetjük a társadalmi és egészségügyi biztosításunkat, de cserébe szinte semmit nem kapunk. A pénzünket elköltik, a hitelüket eljátsszák, nekünk csak a hazug ígéretek maradnak.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ferencz Zsombor
2014. szeptember 05., 07:59

„Persze a »játékszervezők« mindvégig jó anyagi körülmények között maradnak. Számunkra viszont nem jut más választási lehetőség, tehetetlenül állunk a minket rabul ejtő egyeduralmi rendszerekkel szemben. A demokrácia alapszabálya pedig előírja, hogy ebben a »karitászban« kell maradnunk életfogytiglan.

Egy másik visszatérő alkalom a »piramisjáték« továbbéltetésére a választási kampány. A politikusok ilyenkor azokat a szólamokat ismételgetik, amelyeket a célközönségük hallani szeretne. Feledtetniük kell a négy évvel korábban tett, be nem váltott ígéreteiket. Álkonfliktusokat kell generálniuk, szép jövőt vizionálniuk, és egy-két koncot a tömegbe vetniük. Nagyjából ezek a túlélésük alapfeltételei. Bár sokan nem szavaznának egyetlen jelöltre sem, a választásokat mégis megtartják, a régi-új nyerteseket pedig vezető funkciókhoz juttatják. A »karitász« vígan megy tovább.

Hogyan védekezhetünk ennek a piramisjátéknak a káros hatásai ellen? Ha már úgyis részt kell vennünk benne – még a Holdra sem lenne elegendő elmenekülni előle – a lehető legkisebb anyagi és erkölcsi kár elszenvedése, valamint a viszonylagos függetlenségünk megőrzése érdekében, optimizálnunk kellene adózási terheinket és a párt(ok) iránti elkötelezettségünket.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?