A becsült adócsalás meghaladja a 20 milliárd eurót. Na, ebből bőven jutna oktatásra, egészségügyre és útépítésre is. De úgy tűnik, senkinek sem érdeke ezeket a maffiákat lefülelni, hisz ezek pénzelik valójában a kampányokat.
„Csütörtökön a Ponta-kabinet kormányrendelettel engedélyezte a helyhatósági választásokon mandátumhoz jutottak pártváltását. A mifelénk oly divatos köpönyegforgatás eddig a polgármesterek és önkormányzati képviselők esetében székvesztéssel járt. Most 45 napos gondolkodási idő áll rendelkezésükre, hogy átigazoljanak vagy sem az erősebbnek vélt pártba. Nem könnyű dönteni. Egyfelől azért sem, mert működésbe lépett az ellenzéki pártok gépezete, és a lemondási kötelezettségvállalással zsarolják párttársaikat. Másfelől a polgármestereknek és tanácsosoknak azt kell mérlegelniük, ki nyeri meg az elnökválasztást.
Jelen állás szerint ez még lutri. Így azzal kell számolniuk, hogy rossz sorsjeggyel üres marad a zsebük. Nem lesz pénz településükön útépítésre, iskolajavításra, közművesítésre. Tehát, ha most átállnak a szocdemekhez, arra számíthatnak, hogy év végéig dől a pénz. De ha nem Ponta kerül a cotroceni-i székbe, hanem ellenlábasa, akkor bizony két évig feketelistán lesznek. Ha nem hoznak egy újabb migrációs rendeletet, és akkor hátraarc.
Mindenki rohan a vályúhoz. Nem önös érdekből – bár számtalan opportunista jutott helyhatósági mandátumhoz –, hanem azért, mert választóik eredményt akarnak, a településük fejlődését remélik. Jogosan. A mostani költségvetési rendszerben csak a központhoz csatlakoztatott tápcsatornán csepeg-csurran egy kis pénz. Ezen kellene változtatni átláthatóbb pályázati kritériumrendszerrel, az adóbevételek nagyobb arányú helyben tartásával, valós önkormányzatisággal.
Talán akkor az „ellopott pénzek” is előkerülnének. Mert van pénz, csak rosszul, értékorientáltan osztogatva sáfárkodnak vele. A szürke- és feketegazdaságban milliárdok vannak. A becsült adócsalás meghaladja a 20 milliárd eurót. Na, ebből bőven jutna oktatásra, egészségügyre és útépítésre is. De úgy tűnik, senkinek sem érdeke ezeket a maffiákat lefülelni, hisz ezek pénzelik valójában a kampányokat. A polgármesterek átcsábítása csak mandátumvásárló aprópénz.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…