// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma
Balogh Levente Balogh Levente

Törvényes árulás

// HIRDETÉS

A rövid távú pártérdek ismét csak felülírta az államérdeket. Ahelyett, hogy a parlamenti honatyák pártváltását is nehezítették volna, ideiglenesen még a helyi elöljárók vándorlását is büntetlenné teszik.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2014. augusztus 29., 07:24

„»Ha árulás, legyen árulás, ha a párt érdeke egyszer ezt kívánja. De akkor legalább tudjunk róla mi is« – a romániai politikai viszonyok egyik legjobb ismerője és legfőbb bírálója, Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című zseniális, szatirikus színdarabjának klasszikus sorai nem csupán több  mint száz évvel ezelőtt voltak érvényesek, hanem ma is.

A kormány által elfogadott sürgősségi rendelet ugyanis, amely 45 napot ad a helyi választott elöljáróknak, hogy eldöntsék, melyik pártban kívánnak tovább politizálni, pontosan a Caragiale által jelzett jelenségről szól: az érintettek 45 napig nyilvánosan követhetnek el árulást – büntetlenül. A rendelet ugyanis erre az időtartamra felfüggeszti azt a törvényi kitételt, miszerint pártváltás esetén elveszítik mandátumukat. (…)

A PSD a jelek szerint annyira nem biztos a győzelmében, hogy még az Egyesült Államok nagykövetségének aggályai sem érdeklik, ami meglehetősen sajátos reakció csupán egy nappal azt követően, hogy a kormány prominensei a román–amerikai stratégiai viszony elmélyítését szorgalmazták.

A rövid távú pártérdek ismét csak felülírta az államérdeket. Ahelyett, hogy a parlamenti honatyák pártváltását is nehezítették volna, ideiglenesen még a helyi elöljárók vándorlását is büntetlenné teszik. Ennyit ér a törvény betűje és a választók akarata ma Romániában. De hátha majd az új, kormánypárti államfőnek sikerül kimagyaráznia a helyzetet.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?