„Romániában elég hosszú ideje nincs képviselete a parlamentben a radikálisan kisebbségellenes politikai nézeteknek, a téma emblematikus és örökös gazdája, Corneliu Vadim Tudor legfennebb a hírtelevíziók stúdióiban tudja felhívni magára a figyelmet, a szélsőjobb jelenlegi mozgástere nagyjából itt véget is ér. Amikor e tényt, e parlamenten kívüli állapotot a román választók bölcsességét emlegetve szóvá tesszük, nem vitatkozhatunk azzal a replikával sem, hogy közben a jobb- és a baloldal nagy pártjainak frakcióiban szép számmal ülnek olyan figurák, akik nézetei, kisebbségellenessége, nacionalista lózungjai nem állnak távol attól, amit a nagyromániások egykor és ma képviseltek, hangoztatnak. De nem ám.

Nem kizárt, ám nem is valószínű az, hogy az ifjú Bogdan Diaconu lehet az, aki a szélsőjobbon egy életképes pártot lesz képes összerakni. Egyelőre azt sem tudni, hogy csatlakozik-e hozzá bárki is, aki a politikai élet többé-kevésbé ismert figurája. Az is előfordulhat, hogy a jobbszélen létező kisebb formációkat igyekszik maga köré integrálni. Talán arra gondolhat, ha ma nincs is képviselete a kisebbségellenességnek, de társadalmi igény van rá. Ez utóbbi meglétét kár is lenne tagadni, minimum öt százaléknyian biztosan vevők lennének egy ilyen ajánlatra. Elég csak egy kis hisztériát kelteni majd az RMDSZ autonómia-csomagja körül.

Ami nem túl jó hír, hogy ha be is jönnének Diaconu számításai az ő még csak elméletileg létező Egységes Románia Pártjával kapcsolatban (emlékeznek még a hasonnevű PUNR-re?), ez nem jár majd azzal a következménnyel, hogy a nagy pártok, legyen szó a szociáldemokratákról vagy az egyesült liberálisokról, gombnyomásra megszabadulnak a maguk szélsőségeseitől, s csupa européer figura marad a balközépen, jobbközépen. Ki tudja, lehet, tán még mindig jobb szem előtt vagy rövid pórázon tartani az eszementeket, mintsem hagyni őket szabadon futkározni, szerveződni, kiabálni a politikai spáciumban…”