// 2025. július 13., vasárnap // Jeno
Varga László Edgár Varga László Edgár

Macskakövek

// HIRDETÉS

Egy város főtere annyiféle, ahányféle polgár él az illető városban – legalábbis, ha megfelelőképpen használják. Kolozsvár Főtere egyre színesebb az utóbbi években – hiszen sokféle rendezvénynek ad otthont –, így jól tükrözi a polgárság sokféleségét, és ezt jó látni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Varga László Edgár
2014. augusztus 21., 07:50

„A kolozsvári lakosság birtokba vette a Főteret, hol rockfesztivál, hol nemzetközi filmfesztivál, hol gigászi opera-előadás vagy éppenséggel a Kolozsvári Magyar Napok programjainak közönsége tolong a macskaköveken, azon a köztéren, amelyet néhány éve éppen azért alakítottak át jelenlegi formájára, hogy alkalmas legyen az ehhez hasonló rendezvények befogadására, hogy valóban a közt szolgálja.

A befektetés máris megtérült, mondhatnánk, és a felsorolt pozitívumok után már tényleg elhanyagolható a nevezetes Billy Idol-ügy, amikor is egy magáncég által szervezett koncert időtartamára »privatizálták« a Főteret, hogy csak azok léphessenek oda be, akik jegyet váltottak az illető koncertre. (…)

Civil kurázsi – Kolozsvár lakossága e téren is egyre jobban vizsgázik. Az, hogy a civil ellenállás képviselői a város új hirdetőkockáin elhelyezett hirdetések között a Kolozsvári Magyar Napok reklámját (is!) »Köztér = Magánjövedelem« (Spaţiu public = Venit privat) stencilekkel fújták le, vélhetően ennek az ügynek a folyománya: nem a magyar napok ellen irányul, hanem a közterületre helytelenül kihelyezett reklámok ellen tiltakoznak a civil ellenállás képviselői.

Egy kis önsajnálatért nekünk sem kell a szomszédba menni, de mindenben magyarellenességet feltételezni azért mégsem kell. Szükség van a civil ellenállásra, mint ahogy a számtalan köztéri (ingyenes) rendezvényre is, hogy a közterület valóban a közt szolgálja. Jelenleg egy hétig például a kolozsvári magyarokat.

És egy hétig minden este zsúfolt lesz a Főtér, akár veterán rockerek, akár a teljesen más műfajt képviselő Tamás Gábor, akár a magyar popzene élvonalába tartozó bandák lépnek fel. Amíg a macskakövek bírják.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?