A Iohannis-legenda vége

Első nyilatkozataival máris sok szavazatot veszített. Egyelőre magyar szavazatokat. Ám bármit is nyilatkozzon a továbbiakban (de akár hallgathat is), a második fordulóban következnek majd a román szavazatok is.
Hirdetés

„A polgármester-elnökjelölt korábban németesen, J-betűvel írta nevét, a 2008. évi helyhatósági választások alkalmával ellenjelöltje Nagyszeben polgármesteri tisztségére felszólította a vetélytársát indító Romániai Németek Demokrata Fórumát, vonja vissza jelöltje minden választási anyagát, amelyekben családneveként Iohannis helyett Johannis állt. Iohannis neve ugyanis személyi igazolványában I-betűvel szerepelt. Ettől kedve a polgármester a személyi igazolvány változata szerint használja nevét.

Első nyilatkozatainak egyikében máris az egységes nemzetállam mellett tette le voksát, elutasítva az »etnikai regionalizálást«. Ráadásul azt is kijelentette, hogy az erdélyi szászok soha nem kértek önrendelkezést. Ezt nyilvánvalóan román szavazatokra számítva állította, hiszen feltehetően jól ismeri a romániai szász közösség történetét, így tehát pontosan tudja, hogy a szászok a 13. század első felében területi-közigazgatási önrendelkezést kaptak II. András királytól. Ezt Mátyás király megerősítette, és így született meg az erdélyi szász univerzitás, amelynek köszönhetően a közösség évszázadokon át gazdasági, politikai, döntéshozó közigazgatási, törvényhozói, bíráskodási jogkörrel rendelkezett. A nagyszebeni polgármester nyilatkozata annál is érdekesebb, mivel az univerzitás élén éppen mostani városa polgármestere és a szebeni szék királybírája állott…

Első nyilatkozataival tehát máris sok szavazatot veszített. Egyelőre magyar szavazatokat. Ám bármit is nyilatkozzon a továbbiakban (de akár hallgathat is), a második fordulóban következnek majd a román szavazatok is. Az ugyanis alig elképzelhető, hogy szászként és lutheránusként elnyeri a nagyrészt nacionalista és ortodox román választók voksát. A feltehetően elveszített választások után pedig Klaus Iohannis visszatérhet ugyan Nagyszeben élére – már csak balkáni politikusként.”

Hirdetés