A világsajtó csak rólunk cikkezne, és ha valamilyen csoda folytán valamely román párt kilátásba helyezné jogaink csorbulását, Európa és a világ nagyurai azonnal aggódva ráncolnák homlokukat, mindenféle szankciókkal fenyegetnék a bukaresti kormányt, nem kellene nekünk Strasbourgtól Brüsszelig felszólalnunk, Luxemburgban pereskednünk.

 

Csak hát nincs nálunk ilyen hangos és agilis balliberális tábor, a demokráciáért, a jogállamiságért, a szólásszabadságért eszeveszettül aggódó társaság – így aztán csend van és rend és liberális demokrácia. (…)

 

Persze, ha lenne is nálunk ily hangos és agilis tábor, akkor sem tehetné szóvá ezen csekélységeket – hisz elfedi mindezt a kiváló együttműködés, mely lám, a Victoria-palotában is mindennap megvalósul, és a békés együttélés szelleme, amely valósággal belengi e tájat.

 

Legutóbb éppen a Nyergestetőre szállt alá, és ímhol csodák történtek: együtt valának mindannyian, románok és magyarok egy akarattal, nyelveken szólt a miniszterelnök – magyarul is köszöntötte a résztvevőket –, a székely zászló pedig ott loboghatott szabadon. Mint minden magára valamit is adó liberális demokráciában. Ahol azért beperelik ám a lobogókat kitűző önkormányzatokat, és leszedetik a jelképeket, mert mindennek van határa. A liberális demokráciának is.”