Jézus-szindróma 1. Miért költöztem Moldvába?

Tíz hónap Moldvában, avagy miért nem használ az egerek ellen a tizenkét személyes féregüttető sem, viszont egy macska életre szóló társ, nem mellesleg megmentett az egerektől. Naplóféleség, első rész.
Hirdetés

A történet arról szól(na), hogy a csángók elfeledett székelyes hagyományait mentsük meg az enyészettől. Magyar gyökereiket, hovatartozás-tudatukat, ne hagyjuk, hogy az egyre erősödő román nacionalista hatások teljesen befolyásolják, ezáltal még inkább talajvesztetté váljanak.

Eddig a szándék.

Ettől még egyetlen román iskolában tanuló gyermek sem fogja csillogó szemmel hallgatni a Bóbitát Weöres Sándortól, Kányádi feketerigója hidegen hagyja őket, Ady maximum egy manelistát jelent számukra.

Könnyebb, kényelmesebb elfogadni, ha a román tanár kijelenti a vaskos igazságot és egyenesen megtiltja nekik, hogy magyarórára járjanak, hiszen a „többnyelvűség problémát okoz a kognitív fejlődésükben, jelentősen gátolja a tanulási képességeiket”.

Ez van most, 2014. augusztusában, valahol Moldvában, messze az országúttól, messze a világtól. És ez lesz majd akkor is, ha már nem én tanítok ott.

 

 
És hogy miért költöztem Moldvába?

Meg akartam ismerni magamat.

Kivonulni a civilizációból, egyedül lenni egy évig. Fát vágni és tanítani.

Ha kellően elszánt és kalandvágyó az ember, gondolkodik egy rövidet, majd azt mondja magának: szeretem a gyerekeket, mindig is tanítani akartam. Szeretem feszegetni a saját határaimat, és soha nem választom a kényelmesebb utat.

Őszintén gondoltam, hogy fontos feladat a tanítás, szórványban meg különösen. Ugyanezt határozottan és lelkesen előadtam az állásinterjún.

Hirdetés

A bizottság arra kíváncsi csupán, tudok-e magyarul írni és beszélni, tudok-e fát vágni és katolikus vagyok-e?  Annyit még hozzáfűznek:

– Járjon el gyakran misére, hétköznap is… azt nagyon értékelik a helyiek.

Ha a vallásosság és a helyesírás kritériuma teljesítve, akkor lehet pakolni.

– Holnapután kezdés. Ja és készüljön fel, hogy a házban nincs padló, csak vályog, és sok ilyenkor ősszel az egér. Úgy sok, hogy ha nem vigyáz, lábon elviszik. És ez nem poén volt.

– A helyiek meg nem fogják tárt karokkal várni. Sőt az is megtörténhet, hogy elkergetik. De ne vegye tőlük rossz néven. Ők így szeretnek.

 
 

Macskát viszek magammal. Pitbullt majd veszek

– gondoltam, és nekivágtam. Azt nem mondta senki, hogy betörőket is kell fogadni, a szomszéd potenciális fatolvaj, az ablaküveget hetente lehet cserélni, mert akad néhány jó szándékú polgár… és hogy minden lábbelimet elfelejthetem, mert gumicsizmán kívül egyebet hónapokig nem viselhetek.
 
Azóta egyszer voltam tetves, és kétszer rühös. Mellékes.
 
Cikksorozatunkat a szerző fényképeivel illusztráljuk
Hirdetés