„Joggal gondolhattak arra, hogy ha a magyarországi holokauszt kapcsán valamiféle kollektív bűntelenség az uralkodó álláspont, akkor vajon miként várhatják el például a szlovák kormánytól, hogy legalább kérjen bocsánatot a Benes-dekrétumok alapján igaztalanul megbélyegzett felvidéki magyarok meghurcoltatásaiért, hiszen a szlovák hivatalosság ugyanúgy moshatja kezeit, mint a budapesti botcsinálta ideológusok.

Az aggodalmak tovább nőttek, amikor a magyar miniszterelnök a nemzetállamok Európáját emlegette. Ugyanezt hirdetik például a szlovák nacionalisták is, akik nem hajlandók államalkotóként, egyenrangú polgárokként elismerni a velük egy hazában élő etnikai közösségeket, köztük a magyarokat. Akik most elképedve vették tudomásul azt is, hogy a budapesti kormányfő a világ sikeres országai között Kínát és Törökországot is említette, hiszen azonnal a tibetiek, az ujgurok, illetve a kurdok sanyarú sorsa villanhatott fel előttük.

Tény az is, hogy autonómia Dél-Tirolban, Finnországban és más demokratikus államokban működik, de nincs a világon olyan diktatúra vagy autokrácia, ahol bármilyen kisebbség legalább elviselhetőnek tartaná az életét.

Orbán Viktor viszont bevallotta, hogy a magyar kabinet nem tud virtuális rakétapajzsot, acélkupolákat vonni az erdélyi – és más Kárpát-medencei – nemzetrész fölé, de szükség esetén az anyagi támogatásukat biztosítja. Azt viszont már elhallgatta, hogy a jelenlegi körülmények között az ugyancsak nemzetállami húrokat pengető szlovák és a román kormányfővel legfeljebb addig a mosolydiplomáciáig juthat el, ami az Orbán–Fico-viszonyt jellemzi.”