Csángálás és tántorgás

„Nem ritka jelenség már a nagyvárosokban, hogy a magyar nagyszülő és a szép magyar nevű unoka jelbeszéddel kommunikál. Előbbi nem tanulta meg a románt, utóbbi a magyart… Ennek ellenére a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösségek közül Erdélyben a legerősebb az identitástudat, itt tapasztalható a legkisebb lemorzsolódás, a legvisszafogottabb mértékű asszimiláció. Hogy ez így van, hogy máshol koránt sem ilyen megnyugtató (vagy csak elandalító?) a helyzet, nemrég a Vajdaságban megtapasztalhattam. Bárkivel találkoztam, újságíróval, művésszel, politikussal vagy falusi gazdával, arra panaszkodtak, hogy szinte a délszláv háború idején tapasztalt méretűvé nőtt a kivándorlás. Mennek a fiatalok külföldre, kiürülnek a falvak, a Bánságban néhol két-háromezer euróért nemcsak kertes családi házat, hanem egész utcát lehet vásárolni. Kiürülnek az iskolapadok is. Hiába az autonómia, hiábavaló a kultúrára fordítható jelentős tartományi és központi támogatás, ha eltűnnek a fogyasztók. Hódi Sándor vajdasági pszichológus, társadalomkutató szerint tévedés, hogy a kivándorlásnak kizárólag gazdasági okai vannak. A külföldi munkavállalás elsősorban életszervezési minta, amelyben nagy szerepet játszik az otthoni pozitív jövőkép hiánya. (…)

Van nagyobb veszély az asszimilációnál az erdélyi magyarok számára (is). A beolvadás mértékének a csökkentésére ugyanis van recept: a színvonalas oktatás, a többségiekhez képest bizonyos előnyök (a kedvezménytörvény, a kettős állampolgárság) révén a pozitív szociális identitástudat alakítása, esetleg a a tömbbevándorlás. A kivándorlásnak viszont egyelőre nincs ellenszere. A kettős állampolgárság csak felgyorsítja az emigrációs folyamatot. Volt is a magyar kormánynak ilyen természetű, noha bevallatlan célja. (Brassóban egy alkalommal, a Demokrácia Központ megnyitóján egy Fideszes politikus tett is némi utalást a kettős állampolgárság humán erőforrás-kérdés jellegére.) Csakhogy akik munkát keresnek, erdélyiek, vajdaságiak nem Magyarországra vágynak. Németország és Anglia a célország, ahol több tízezer magyarországi magyar is a boldogulását keresi. Legfennebb annyit tehetünk, hogy noha a gazdasági válság nem enyhül, egyre többen válnak szegénnyé, s Románia messze van a jogegyenlőség gyakorlatától, ne csak panaszkodjunk, ne csak a pénz hiányára, a jogfosztottságra hivatkozzunk!”